Százezrek szenvednek a csontritkulástól

A csontritkulás elsősorban a változó körben lévő nőknek okoz problémát, de veszélyben lehetnek a férfiak és a gyerekek is. Kalciumban és D-vitaminban gazdag táplálkozással segíthetünk a kialakult állapot támogatásában.

Magyarországon évente 12-14 ezer oszteoporózis miatt bekövetkezett csípőtáji törést, 30-40 ezer csigolyatest törést, 35 ezer csuklótáji törést és 12-14 ezer felkartörést kezelnek. A "néma kórnak" is nevezett betegség kezdetben tünetmentes, sokan az első csonttörésig nem is tudják, hogy csontritkulásban szenvednek. Szakértők szerint a betegség napi fél liter kalciumban és D-vitaminban gazdag tej fogyasztásával és megfelelő testmozgással megelőzhető vagy késleltethető lehet - tudtuk meg a Tetra Pak Hungária Zrt-től.

Csontok világnapja

Világszerte háromból legalább egy 50 év feletti nő és ötből legalább egy férfi szenved csonttörést oszteoporózis miatt. Magyarországon az ORFI 2011-es adatai szerint közel 600.000 nőt és 300.000 férfit érint a betegség, de sokan nem is tudnak erről. Mint ahogy arról sem, hogy megfelelő kalcium és D-vitamin fogyasztásával, valamint rendszeres testmozgással a betegség megelőzhető vagy késleltethető. A FAO annak érdekében nyilvánította 16 évvel ezelőtt október 20-át az Oszteoporózis Világnapjának, hogy felhívja a figyelmet a betegség súlyosságára s a megelőzés lehetőségeire.

Oszteoporózist hajlamosító rizikófaktorok:

  • Korai, 45 év előtti menopauza
  • Emésztőrendszeri betegségek, mint pl. Crohn betegség
  • Családban előforduló oszteoporózis
  • Ízületi gyulladás
  • Férfiaknál alacsony tesztoszteron szint
  • Alultápláltság
  • Életmódbeli tényezők: dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás, alacsony fizikai aktivitás vagy alacsony kalcium és D-vitamin bevitel.
  • Gyermekkori csontritkulás?

    Az oszteoporózis ritkán gyermekeknél is kialakulhat. A betegség ebben a formában egészséges gyermekeknél, körülbelül 7 éves korban, röviddel a pubertáskor kezdete előtt alakul ki, de 1 és 13 éves kor között máskor is jelentkezhet. A ritka betegség néhány esetben maradandó károsodásokat, így pl. gerincferdülést vagy mellkas-kollapszust okozhat. A legtöbb gyermeknél azonban spontán gyógyulás várható s a lebomlott csonttömeg újraképződik. Gyógyszeres kezelésüket a szakértők nem javasolják, helyette a kalciumban és D-vitaminban gazdag, kiegyensúlyozott táplálkozást ajánlják.

    Hogyan előzhető meg a betegség?

    Míg kalciumdús növények fogyasztásával az ásványi anyagnak mindössze 5-10%-a tud felszívódni a szervezetben, gyermekkorban a tejből kalciumtartalmának 60%-a hasznosul, ami nagyon fontos az egészséges csontozat kialakulásához. 2-10 éves korig 800 mg, 11-18 évig pedig 1000 mg a javasolt napi kalciummennyiség. Ez már napi két pohár tejből vagy ezzel egyenértékű tejtermékből fedezhető. Az Országos Tisztiorvosi ajánlás szerint naponta 0,5 liter tej vagy azzal egyenértékű tejtermék fogyasztása javasolt, ám az átlagos tejfogyasztás hazánkban sajnos alig éri el a 2 dl-t fejenként.

    Mennyi tejet iszunk mi a csontok építéséért?

    "Magyarországon a gyerekes háztartások a legnagyobb tejfogyasztók - mondta Posztós Zsuzsanna, a vállalat marketingvezetője. "A GFK Piackutató Intézet felmérése szerint ugyanis, azok a háztartások, ahol 14 év alatti gyermek él, 30%-kal több tejet visznek haza vásárlásaik során, 5-6 alkalommal gyakrabban vesznek tejet, egyszerre nagyobb mennyiségben és nagyobb arányban részesítik előnyben a hosszabb ideig, biztonságosan eltartható UHT tejet".

    ITT MEGOSZTHATOD:

    Heti top cikkek

    65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
    Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
    Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
    omega-3
    Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
    Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Nincs front
    Maximum: +9 °C
    Minimum: +5 °C

    Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

    Partnerünk a

    Töltsd ki kvízünket!

    kvíz
    Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
    kvíz
    7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!