Húsallergiája lett a kullancscsípéstől

Az ötgyerekes édesanya, Meghan Chapman élete egy kullancs csípése miatt változott meg, és bár állapotával mostanra megbarátkozott, reméli, van esély arra, hogy kigyógyuljon az alfa-gal allergiából, ismertebb nevén húsallergiából.

A nő problémái 2017 kora nyarán kezdődtek - írja a Women's Health . Gyerekeivel és férjével egy virginiai farmon éltek, Meghan esküvői fotósként dolgozott. Az egyik lagzi után erős gyomorfájása volt, és hányt is, ezen tünetek alapján pedig arra gyanakodott, hogy ételmérgezése van. Általában azt ette egyébként az ilyen eseményeken, amit a vendégek - legtöbbször húst, az első rosszulléte előtti este például steaket. A zavaró tünetek ezután újra és újra jelentkeztek, és Meghan érdekes módon mindig az esküvők másnapján lett beteg.

Egészen addig nem vette komolyan ezt a furcsa egybeesést, amíg egyik este a férje steaket nem csinált vacsorára. A nő csak pár falatot evett belőle, éjszaka azonban gyomorgörcsökre ébredt, a kezei és a lábai pedig nagyon viszkettek, később be is dagadtak. Egy idő után az egész testét különös foltok borították be, megdagadt a nyelve, összeszűkült a torka. Meghan tudta, hogy ez valamiféle allergiás reakció lehet, így felkeltette a férjét, aki antihisztamint tartalmazó gyógyszert hozott neki. Egy tabletta nem volt elég a készítményből, a szimptómák akkor kezdtek enyhülni, amikor még hármat bevett.

Kullancs, amely húsallergiát okoz

Meghan korábban olvasott egy cikket az alfa-gal allergiáról, amely a galaktóz-alfa-1,3-galaktózra való érzékenységet jelenti (gyakran hívják húsallergiának is). Előidézője egy, az Amerikai Egyesült Államokban őshonos kullancsfaj, a magányos csillag kullancs. A galaktóz-alfa-1, 3-galaktóz nevű cukormolekula az ember és néhány más főemlős kivételével minden emlős szervezetében megtalálható; ha a fajidegen cukormolekula egy alfa-galt hordozó magányos csillag kullancs nyálán keresztül jut be az emberi szervezetbe, hónapokig, sőt akár évekig vagy az illető élete végéig megmaradó antitestek képződnek ellene. Amennyiben a kullancscsípés után valaki húst eszik, az abban lévő alfa-gal miatt súlyos, esetenként életveszélyes immunreakció, anafilaxiás sokk alakulhat ki.

3 éve csípte meg a kullancs, még mindig szenved Egy amerikai nő 3 évvel ezelőtt lett Lyme-kóros egy fertőzött kullancs csípése nyomán, a betegség bizonyos tünetei azonban még most is kínozzák. Részletek itt .

Mivel a nő a családjával egy olyan vidéken élt, ahol az említett kullancsok és az általuk okozott betegség igen gyakori, ráadásul a tünetei is egyeztek a kórra jellemző panaszokkal, úgy sejtette, neki is ez lehet a problémája. Amikor a rosszullét másnapján orvoshoz ment, elmesélte a szakembernek, mire gyanakszik, aki azonban soha nem hallott a húsallergiáról, és ragaszkodott ahhoz, hogy Meghannek Lyme-kórja van (ami egyébként ugyancsak kullancs által okozott betegség). Meghan szerencsére nem hagyta annyiban a dolgot, és kérte az orvost, teszteljék le húsallergiára - a vérvizsgálat eredménye végül pozitív lett.

Kezdetben csak a marhahústól tiltották el, de mivel továbbra sem lett jobban, az összes emlősállat húsát kiiktatta az étrendjéből. "Az allergiám olyan erős volt, hogy ha valaki otthon húst sütött a konyhában, és megéreztem az illatát, a torkom viszketett és bedagadt, köhögni kezdtem, és alig kaptam levegőt. Mindemellett hányingerem is lett, és szörnyű fejfájás kínzott. Hogy megkönnyítsék a helyzetem, végül az egész családom alkalmazkodott hozzám, és lemondott az emlősök húsáról" - így Meghan.

A húsallergia vagy alfa-gal allergia életveszélyes állapotot is generálhat.
A húsallergia vagy alfa-gal allergia életveszélyes állapotot is generálhat. Fotó: Getty Images

A nő már egy hónapja élt húsallergiával, amikor újra elment orvoshoz egy kontrollvizsgálatra. A szakember kissé vékonynak találta Meghant (aki valóban lefogyott az új étrendtől), és csodálkozva konstatálta, hogy a nő még mindig nem gyógyult ki az allergiából. Meghan utánajárt a dolognak, és tisztázódott előtte egy igen gyakori félreértés: míg egyesek bizonyos idő után legyűrik a kórt, és ismét ehetnek húst, vannak, akik szervezetében az antitestek szintje évek múltán sem mutat csökkenést, és vagy csak nagyon nehezen lesznek újra egészségesek, vagy életük végéig együtt kell élniük a húsallergiával.

Újabb csípés, újabb allergiák

Pechére Meghant 2019 tavaszán újra megcsípte egy magányos csillag kullancs, amelynek következtében komoly tejallergiája lett. Ez azért érintette különösen fájdalmasan, mert a farmjukon kecskéket is tartottak, Meghan azonban akárhányszor hozzájuk ért, súlyos tüneteket produkált. Időközben a kutyákra, lovakra is allergiás lett, és a darazsakra, lódarazsakra úgyszintén (utóbbi nem meglepő, az alfa-gal allergiásoknál ötször nagyobb az esélye annak, hogy az érintett allergiás lesz a rovarcsípésre). A nő jelenleg napi szinte szed antihisztaminokat, amiknek köszönhetően panaszait valamennyire kordában tudja tartani, és bár kecskéit például nem fejheti meg, azért nagyon óvatosan babusgathatja őket. Mindig tart magánál egyébként Epipent, ami rovarcsípések, -marások, ételek vagy gyógyszerek következtében kialakuló anafilaxiás sokk vagy allergiás reakció sürgősségi kezelésére szolgál.

A nő saját elmondása szerint abban reménykedik, hogy ahogy egyre többet tudnak meg az orvosok a betegségről, úgy lesznek egyre újabb, modernebb terápiás eljárások, amelyek megkönnyíthetik az életét. Pozitívum számára ugyanakkor, hogy mióta kiderült a betegsége, sokkal egészségesebben étkezik, és olyan ételeket, ételösszetevőket ismert meg, amelyeket nagyon megszeretett. És bár mindig óvatos volt a kullancsokkal kapcsolatban, most még jobban figyel a kis vérszívók elkerülésére. "Összességében az alfa-gal allergia sok lemondással jár, de nem olyan rossz az élet így sem. Remélem, egyszer legyőzi a szervezetem az allergiát, most azonban hálás vagyok, hogy kimehetek a szabadba és megsimogathatom a kecskéimet" - mondja Meghan.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra