Mi okozza a savtermelődést?

HáziPatika

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy gyomorsavra képletesen szólva is "égető" szüksége van az szervezetünknek. Hiszen nélküle nem történhetne meg a tápanyagok feldolgozása, ráadásul ez az első védelmi bástya, mivel rengeteg kórokozót is elpusztít. Ezért bizony gondot okoz, ha nem termelődik belőle elég, de az is, ha túl sok.

Emésztőrendszerünk egyik legfontosabb szerve a gyomrunk, amely annak ellenére, hogy átlagosan csak 25 centiméter hosszú és 10 centiméter széles, 4 liternek megfelelő űrtartalommal rendelkezik. A táplálék a nyelőcsövön keresztül érkezik bele, majd a nyombél felé távozik. A fekvése sem mellékes: a hasüregben éppen a rekeszizom alatt helyezkedik el. Kívülről vastag, erős, három rétegű simaizom alkotja, befelé haladva egy kötőszöveti réteget találunk, amely a vér- és nyirokérhálózatnak biztosítja a helyet. Legbelül pedig redős nyálkahártya borítja, amely biztosítja, hogy szükség esetén ki tudjon tágulni.

Maga a gyomornedv is több dologból tevődik össze. Van benne nyák, idegen szóval mucin, különböző enzimek, lenyelt nyál, valamint a gyomorsav, amely tulajdonképpen erősen maró hatású sósav. A nyálkahártya belső felületén elhelyezkedő úgynevezett parietalis, vagy más néven fedősejtjek termelik. Nemcsak a bekerült étel lebontásáért felelős, hanem azért is, hogy a táplálékkal együtt érkező baktériumokat és vírusokat is semlegesítse, tulajdonképpen fertőtlenítse. Sajnos ahogy idősödünk, egyre kevesebbet tud előállítani belőle a szervezetünk, tudományos adatok szerint 60 éves korunkra körülbelül felére esik vissza a mennyisége.

Mivel számos nélkülözhetetlen ásványi anyag és nyomelem feldolgozásában is részt vesz, ezért a kevés gyomorsav komoly hiánybetegségeket okozhat. Ezen kívül a mikroorganizmusoknak is szabad útja nyílik, akadálytalanul jutnak be a belekbe, és akár az egész emésztőrendszert is megbetegíthetik. Ettől függetlenül a civilizációs betegségek közé inkább azt sorolják, amikor a túl sok gyomorsavtól szenvedünk. Bizonyos anyagok, vagy állapotok ugyanis annyira ingerelhetik a gyomor nyálkahártyáját, hogy a szükségesnél jóval többet állítson elő belőle.

Mitől termelődik a gyomorsav?

A gyomorsavtermelés már akkor elkezdődik, amikor összefut a nyál a szánkban, azaz már az étel látványa elég hozzá. Ha pedig egy falatot a szánkba veszünk, tovább erősödik a folyamat. Ha be is jut a táplálék a gyomorba, akkor annak kitágul a fala. Ez a fajta feszülés érzés további ingerlést jelent a gyomorsavat termelő sejteknek. Az, hogy pontosan mennyi termelődik ebből az erősen maró anyagból, több tényezőtől is függ. Befolyásolja, hogy pontosan mit és mennyit ettünk, szedünk-e gyógyszereket, vagy sokat idegeskedünk, stresszelünk-e.

A terhesség második felében gyakran jelentkeznek átmeneti refluxos tünetek. Fotó: iStock
A terhesség második felében gyakran jelentkeznek átmeneti refluxos tünetek. Fotó: iStock

A maró hatás visszájára is tudna fordulni, azaz megfelelő védelem híján károsítaná a gyomorfalát alkotó szöveteket. Ezért termelik az úgynevezett melléksejtek a nyákot, idegen szóval mucint. Sőt, a sósav a nyelőcsövet borító nyálkahártyát is képes lenne felsérteni, ott a gyomorszáj feladata, hogy megakadályozza a visszaáramlást. Ez olyan erős záróizommal rendelkezik, hogy egészséges embernél szinte egyáltalán nem, vagy nagyon ritkán fordul elő az, hogy mégis kijut a sav a gyomorból. Ha azonban túl sok gyomorsav termelődik, nehéz ezt megakadályozni. Ilyenkor tapasztalhatunk puffadást, hányingert, hányást, rossz szájízt, valamint maró égető érzést is a torkunkban vagy a mellkasunkban.

Gyomorbajok: nem mindig a gyomorsav a ludas

Nem mindig a túl sok gyomorsav a felelős a betegségek kialakulásáért. Ugyanolyan kockázatot jelent, ha a gyomornyálkahártya védelme gyenge, így a maró nedv képes azt károsítani, ebből alakul ki a fekély. Az orvosok legtöbbször a stresszt okolják érte, de gyakran előfordul, hogy mozgásszervi betegségekre felírt gyógyszerek mellékhatásaként jelenik meg. Sőt, fekélyt okozhat egy baktérium, az úgynevezett Helicobacter pylori is - amely a betegek nagy részénél kimutatható a szervezetben. Refluxról akkor beszélünk, ha a gyomorsav visszacsorog a nyelőcsőbe. Ilyenkor a gyomorszájat érdemes vizsgálni, hiszen normális esetben nem engedi vissza a gyomornedvet a szájüreg felé. Ha viszont az izomgyűrű nem záródik tökéletesen, a torkunkig is eljuthat, sőt, akár a légutakba is bekerülhet, ami krónikus köhögéshez, valamint fül- és orrgyulladásokhoz is vezethet. A kezelés során az orvosok általában savcsökkentőket alkalmaznak, de felírhatnak úgynevezett prokinetikus gyógyszereket is, amelyek gyorsítják a gyomor kiürülését.

7 fontos tanács gyomorégés,refluxellen

A patikákban árult savkötők és receptre kapható gyógyszerek a legtöbbet használt megoldások a refluxbetegség kezelésében. Az eredményes kezeléshez azonban mindenképpen szükségesek az életmódbeli változtatások is. Kattintson a részletekért!

A várandósok is jól ismerik a gyomorégést: háromból két kismamát biztos, hogy kínzó a várandóssága utolsó hónapjaiban. A háttérben a hormonműködés megváltozása áll, valamint az, hogy a magzat növekedésével alulról érkező nyomás miatt magasabban helyezkedik el a gyomor. A gyermeket váróknak, és azoknak, akik csak ritkán küzdenek a gyomorsav-túltermeléssel az orvosok általában azt javasolják, hogy ebéd után fekvés helyett sétáljanak, hiszen a mozgás gyorsítja az emésztést. Egyenek lassabban, rágjanak meg jó alaposan minden falatot, és ne fogyasszanak nagy adagokat. Kerüljék a zsíros, olajban sült, túl fűszeres, vagy túl cukros ételeket. Sőt, a magas csersavtartalmú kávét és fekete teát is.

Szponzorált tartalom. A cikk megjelenését a Richter Gedeon NyRt. támogatta.

Értékelje a cikket!

Tisztelt Doktor Úr!

Amóta csak visszaemlékszem, komoly szorongásos problémáim vannak. A napokban keltette fel a figyelmem, hogy a nem integrált Moro reflex tünetei megtalálhatóak nálam (az allergiától, a hypoglikémiáig tengeri betegségig minden), ami a legfárasztóbb ezek közül, a folyamatos megijedés, és az, hogy a zaj elviselhetetlennek tűnik (pl. egy oviscsoport zaja, bármilyen hirtelen zaj). Elolvasva a Moro és a Strauss reflexet, elbizonytalanodtam, mert maga a reakcióm a második (nyak behuzása, pislogás, stb.). A kérdésem az lenne, hogy felnőtt korban, hogy néz ki egy nem megfelelően integrált Moró reflex, s hogy van-e különbség e között és a túlzott ijedtségi rekció (exaggerated startle reflexet fordítottam így, nem tudom helyes-e), hogyan lehet egymástól megkülönböztetni felnőtnél a Moro reflexet a Strauss reflextől? Ilyen típusú vizsgálatra nálunk nincs lehetőség, ezért kérem a segítségét, hogy tudjam merre induljak. Jó lenne már kicsit felszusszanni.
Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Kérdező! A Moro-reflex egy olyan újszülöttkori reflex, amely 4-5 hónapos korban teljesen megszűnik. A felnőtteknél a Strauss-reflex lehetséges. Érdemes lenne ezzel a problémával inkább pszichológushoz fordulni. Üdvözl...

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

november 25. - december 01.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
6 190
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+2, +10 °C
Minimum:
-4, +2 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt helyenként tartósan megmarad a köd, másutt változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag