A zsír mindenhol számít!

A Cincinnati Egyetem (UC) kutatói megerősítették, hogy az artériákat kívülről borító zsírréteg befolyásolhatja az érelmeszesedés kialakulását, mely az egyik vezető halálok az Egyesült Államokban és Magyarországon is.

Ennek alapján sikerülhet beazonosítani a bajt okozó molekulákat, annak érdekében, hogy az érelmeszesedést különböző célirányos terápiákkal meg lehessen előzni. A koronáriaerek betegsége során beszűkülnek a szívet tápláló kisebb erek. Az eredményeket az Amerikai Szív Szövetség 2012-es tudományos ülésén mutatták be Chicagóban.

Tapan Chatterjee és a betegségek küzdő embereknél ez a perivaszkuláris zsírszövet erősen gyulladt, így azt gondolták, hogy ez az oka a betegség kialakulásának. Chatterjee csapata állatmodelleken is előidézte ezt a gyulladást.

"Az érkörüli zsírréteg artériához való közelsége könnyedén módosítja a koszorúserek falának működését." - mondta a kutató. "Az érkörüli zsírréteg nagyon érzékeny a magas zsírtartalmú étrend miatt kialakuló gyulladásos elváltozásokra az egerek esetében. Mikor átültettük a zsíros étrenden tartott, elhízott rágcsálók erei körül található zsírréteget a normál testalkatú társaikba, a szövet végzetes hatást gyakorolt az érfalakra, szinte azonnal kialakult a betegség. A következő lépésben beazonosítjuk a zsírszövetből kiválasztódó anyagokat, melyek negatív hatást gyakorolhatnak az erekre. Úgy véljük, hogy az érkörüli zsírréteg és az artéria kapcsolata nagyon fontos a koronáriabetegség kialakulásában. Reméljük, hogy ennek az ismeretnek a birtokában lehetőség nyílik arra, hogy a molekulákat célba véve már a betegség kialakulását megelőzően kezelni lehessen a problémát."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!