Amit a telített zsírsavakról tudni kell

A telített zsírsavak azok a zsírsavak, melyek nem tartalmaznak kettős kötéseket vagy karboxilcsoporton kívül más funkciós csoportot a szénatomok között, mivel azok hidrogénatomokkal telítettek. Ez a hivatalos definíció - de lássuk, mi van mögötte!

A zsírsavak a szervezet energiatermelő folyamataihoz biztosítják az energiát oxidációjukkal. Három típusukat különböztetjük meg. Vannak a telített, az egyszeresen -és a többszörösen telítetlen zsírsavak. Ezeken kívül a zsírok mesterséges kezelése során keletkeznek úgynevezett transz-zsírsavak is.

Nagy mennyiségű állati eredetű zsiradék bevitelével főként telített zsírsavakat juttatunk szervezetünkbe. Természetesen bizonyos mennyiségben ezekre is szükség van, hiszen amellett, hogy energiát biztosítanak számunkra, szénláncaikkal egymás mellé simulva raktározódnak az élőlények szervezetében. Így egyrészt szigetelnek, másrészt lehetővé teszik a szervezet számára, hogy kis helyen nagy mennyiségű energiát tárolhasson.

Telített zsírsav például a palmitinsav vagy a laurinsav. Az ősember napi energiaszükségletének még jóval kisebb arányát fedezte zsírokkal, ez az arány napjainkban 40-50 százalék az étrendünkben, ráadásul a telített és telítetlen zsírsavak aránya is eltolódott, az 1:3-ról négy-ötszörösére (akár 20:1 arányban a telítettek felé), így jóval több telített zsírsavat fogyasztunk, mint elődeink.

Nagy mennyiségű telített zsírsavat tartalmazó élelmiszer fogyasztása miatt emelkedhet össz-koleszterin szintünk, valamint LDL-koleszterin szintünk is, melyek miatt szív-és érrendszeri problémák garmadájával lehet dolgunk a későbbiekben. Ilyen például az érelmeszesedés, a koszorúér-problémák vagy a szívinfarktus. A telített zsírsavak fokozott bevitele szakértők szerint növeli a kettes típusú cukorbetegség kockázatát is.

Ilyen típusú zsírsavakat találunk a zsíros húsokban, a teljes tejben, vajban, bizonyos sajtokban, hogy csak pár példát említsünk. Testünk mindig rendelkezik telített zsírsav-raktárokkal, és leszámítva pár igen drasztikus - az állati fehérjéket teljes mértékben kizáró étrendet - a telített zsírsavakat nem tudjuk kiiktatni táplálkozásunkból. A kiegyensúlyozott vegyes étrend követésével, sok zöldség és gyümölcs fogyasztásával rosszat nem teszünk magunknak, de van, hogy ez kevés.

Amennyiben aggódni kezdünk, hogy gondok lehetnek koleszterin-vagy vérzsírszintünkkel, vagy tudjuk magunkról, hogy már egy ideje helytelen életmódot folytatunk, mindenképpen konzultáljunk kezelőorvosunkkal, és kérjük a megfelelő laborvizsgálatok elvégzését is.

Akiknél pedig az étrend és az életmód megváltoztatása nem hozott kellő eredményt az ideális vérzsír-érték elérésében, célszerű magas omega-3-zsírsav-tartalmú készítményeket használni, melyek bizonyítottan csökkentik a vérzsír-, azaz trigliceridszintet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!