Kivel nem fordult még elő, hogy jóval vacsora után, már a késő esti órákban nem surrant ki a konyhába, nem kóstolgatta végig, amit a frizsiderben talált? Ez az éjszakai evés talán még az elalvást is elősegítette, bár álmainak biztosan nem használt.

Reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár, és vacsorázz, mint egy koldus.

Esti lakomák, éjszakai nassolások

Kivel nem fordult még elő, hogy az egész napi rohanás, a futva bekapott reggeli és valami gyorséttermi vagy munkahelyi szendvicsebéd után este hazaérve ne zúdult volna neki a vacsorának, többszörösét elfogyasztva annak, amit egész nap addig megevett?

Ez a két rendellenes étkezési szokás bizony sokunkkal előfordul. Emellett az elhízottak, kövérek egy csoportjánál ezek az esti-éjszakai evések rendszeresen ismétlődnek, szinte életformává válnak, és a nagy vacsorák, az éjszakai nassolások következtében testsúlyuk jelentősen megnő.

Hízás a ramadánböjt alatt

Vannak népek, amelyek egész életüknek egy-egy szakaszában - külső tiltó körülmények hatására - eleve így étkeznek. A muzulmánoknál vallási okból a minden február-márciusra eső ramadán időszakában egy hónapig böjtölni kell az embereknek. A Korán tanítása szerint ezzel akarják önuralomra, önmérsékletre tanítani és szorítani az embereket, akiknél ennek az áldozatnak a vállalása a bűnös cselekedetektől való visszatartó erőt, viselkedést fejlesztheti ki bennük. Jutalmuk az lesz, hogy a túlvilágra kerülhetnek. Ezért a böjti időszak nagyon próbára tevő és szigorú. Napkeltétől napnyugtáig semmit sem ehetnek, a folyadékfogyasztást is korlátozni kell, nem cigarettázhatnak, nem szeretkezhetnek, a világi örömökben korlátozva vannak. Napnyugtakor azonban a böjt mindennap véget ér, és átadhatják magukat az evés, ivás élvezetének. Miután ezen időszak alatt mégiscsak táplálkozási korlátozásról, böjtről van szó, logikusnak tűnik, hogy a böjt alatt a testsúly csökken. Kiderült azonban, hogy ez a gyakorlatban nem így van. 1995-ben a koppenhágai Európai Elhízáskongreszszuson számoltak be a tunéziai kutatók arról a felmérésről, miszerint a kiválasztott, vizsgált emberek a ramadán hónapja alatt nem fogytak, hanem átlagosan 3 kg-ot híztak.

Az esti evésből több hasznosul

A tudomány az utóbbi időben újra ráirányította a figyelmet az esti, éjszakai evés jelentőségére. Megállapították, hogy a kövérek szervezetében az éjszakai órákban a zsírok oxidációja, elégése lelassul, így amit este esznek, abból több hasznosul, több rakódik le zsírszövetként, és kevesebb zsír bomlik le a szervezetben, mint nappal.

Ez összefügg azzal is, hogy este, éjjel a fizikai tevékenység természetesen kisebb, mint nappal, így az este elfogyasztott ételek után az energialeadás is kisebb. Azt is megfigyelték, hogy a kövérek gyakrabban kihagyják a reggelit, mint a normál súlyú emberek, részben fogyókúrás céllal, részben megváltozott étkezési ritmusuk miatt. Az elmulasztott táplálék felvételét főleg este pótolják.

Fordított ramadánböjt

Az említett tunéziai kutatók az elmúlt években tudományos kísérletet végeztek. 85 asszonyt rávettek arra, hogy három éven át - a ramadán időszak kivételével - fordított ramadán étrendet tartsanak. Ennek az volt a lényege, hogy nappal annyit ehettek, amennyit akartak, estétől reggelig azonban böjtölniük kellett. A három év alatt szorosan követve és ellenőrizve a résztvevőket, a végén azt találták, hogy az így böjtölők a három év alatt átlagosan 6 kg-ot fogytak. Jelentős fogyás jön létre tehát annak köszönhetően, hogy az esti étkezést sikerült elhagyniuk.

Nappal többet, este kevesebbet

Mindezek a tapasztalatok és tanulmányok megerősíteni látszanak azokat a régi - például távol-keleti -, nyilván tapasztalatokon alapuló irányelveket, hogy "reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár, és vacsorázz, mint egy koldus." Ez a tanács alkalmas lehet az elhízás megelőzésére, de hasznos javaslatot jelenthet a fogyni akaró elhízottak számára is. Természetesen jelentős elhízás esetén önmagában ez nem elegendő, ugyanakkor azok számára, akik korlátlanul - és főleg este - sokat esznek, értékelhető és hosszú távon is megtartható testsúlycsökkenés érhető el, már csak annak az egy rendszabálynak a betartásával is, hogy este kevesebbet egyenek. Nem mintha ezt olyan könnyű volna betartani a civilizált életmód mellett, de normális reggelivel és erős akarattal le lehet csökkenteni az esti nagy vacsorát.

Az esti evési kísérletek ellen az is használhat, ha még a munkahelyen a hazaindulás előtt valamilyen étvágycsökkentőt veszünk magunkhoz, például zabkorpát vagy valamelyik ízesített rostkoncentrátumból kevert italt. Ha az éjszakai nassolás az inkább jellemző, akkor ezt a nassolási kényszert, szénhidrátéhséget orvosi segítséggel dexfenfluramin-tartalmú gyógyszerrel is befolyásolhatjuk (hazánkban Isolipan néven van forgalomban), amely éjszakai evés nélkül helyreállítja a jóllakottságérzést, megszünteti azt a nyugtalanságot és hangulati labilitást, ami az éhségérzettel együtt jár. A fogyókúra során az említett étkezési szokásokkal terhelt elhízottaknál is a legjobban akkor járunk el, ha az 1200-1800 kilokalóriát tartalmazó diétán belül úgy osztjuk el az ételeket, hogy az elfogyasztott táplálékoknak a felénél jóval kisebb része essen csak az esti, éjszakai órákra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
koleszterinszint csökkentése
5 gyógyszermentes tipp magas koleszterinre – Egyszerűen lépésekkel is csökkenhetnek az értékek
máriatövis
Mire jó a máriatövis? – Jó hatással lehet a májra, de vannak veszélyei
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén nagyobb szakadozások valószínűek, ezeken a tájakon akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Kisebb csapadék továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő - az eső, zápor mellett este, késő este az északkeleti határ közelében, illetve a hegyekben néhol nem kizárt havas eső, hóesés. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!