Elképesztő túlsúlytól igyekszik megszabadulni Geno, aki 13 évesen már 136 kiló volt

Mivel lassan a lépcsőre is alig bír felmenni, elhatározta, változtat az életén.

„Mióta az eszemet tudom, küzdök a súlyommal” – idézi az In Touch magazin a 36 éves Geno Decuntót. A több mint 310 kilós férfi a közelmúltban elhatározta, pontot tesz eddigi életmódja végére, és kerüljön bármibe is, megszabadul a túlsúlyától. Egy percig sem titkolja, hogy azért döntött így, mert képtelen tovább együtt élni azokkal a kellemetlenségekkel, amiket az extrém túlsúlya okoz számára.

„Már egy egyszerű lépcsőzés is olyan érzés, mintha súlyos cementes zsákokkal a hónom alatt próbálnék hegyet mászni. A végére teljesen kifáradok és alig kapok levegőt” – panaszolja a férfi, majd hozzáteszi, az sem tesz jót a lelkének, hogy jelenlegi méreteivel sok helyre egyszerűen nem fér be. „Vendégségben zuhanyozni például, kész horror” – árulja el.

elhízott férfi
Geno egész életében küzdött a súlyával (Fotó: TLC)

Geno jelentkezett Az élet 250 kiló felett című műsorba, ahol beszélt arról is, hogy gyerekkorától kezdve meglehetősen egészségtelen volt az étellel való viszonya. „Édesanyám sokáig azt hitte, hogy evésfüggő vagyok” – mondja, majd hozzáteszi, már kiskamaszként is csillapíthatatlan étvágya volt. „13 éves koromban már 136 kiló voltam, a helyzet pedig azóta csak egyre rosszabb.”

A 36 éves connecticuti férfi most azt reméli, a gyomorszűkítő műtét megoldás lesz majd az évtizedek óta fennálló problémájára. Ahhoz azonban, hogy kés alá feküdhessen, kezelőorvosa, a Houstonban praktizáló dr. Younan Nowzaradon szerint még legalább 27 kilót le kell fogynia. A konzultációt követően Geno, unokatestvérével, Nicóval közösen vág bele a fogyókúrába.

túlsúlyos férfi
Azt reméli, a műtét után visszakapja az életét (FotÓ: TLC)

Tartják egymásban a lelket, miközben próbálják betartani a szigorú diétájuk szabályait, emellett családi hagyományt teremtenek azzal, hogy együtt járnak edzőterembe. És milyen jól tették! Néhány hónappal később mindketten zöld utat kapnak a gyomorszűkítő műtéthez, amitől azt remélik, a kulcsa lehet a további fogyásuknak.

Mi az a gyomorszűkítő műtét?

Az úgynevezett Roux-en-Y gyomor-bypass műtétek során a gyomor térfogatát oly módon csökkentik, hogy a felső része és a vékonybél középső szakasza között létrehoznak egy összeköttetést. Ez a műtét visszafordíthatatlan, ellenben a gyomorgyűrű behelyezésével, amely során a gyomor egy része köré helyezett gyűrűvel csökkentik a gyomorméretet.

Az Élet 250 kiló felett 10. évada a TLC Csatornán fut új részekkel. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.