Elhízás: más a rizikió a lányoknál, mint a fiúknál

Bár egyes viselkedésformák a fiúk és a lányok esetében egyaránt növelik az elhízás kockázatát, a legújabb kutatás szerint felfedezhetők nemi eltérések.

Dr. Elizabeth Jackson, a Michigan Egyetem Orvosi Karának kutatója elmondta, hogy a sportcsapatban való részvétel például csökkenti az elhízás kockázatát a 11-15 év körüli iskolás fiúk esetében, a hasonló korú lányok esetében azonban nem. A tejivás ugyanakkor a lányok számára nyújt nagyobb védelmet az elhízás ellen.

A című magazinban közzétett kutatásból azonban az is kiderült, hogy bizonyos magatartások a fiúk és a lányok számára is ugyanúgy növelik az elhízás kockázatát. Az iskolai ebéd rendszeres fogyasztása például a fiúk esetében 29, a lányok esetében pedig 27 százalékkal növeli az elhízás valószínűségét, míg a legalább napi két óra tévézés mindkét nem számára 19 százalékkal fokozza az elhízás kockázatát.

Az új kutatásban Jackson és munkatársai több mint 1.700 hatodik osztályos gyermek adatait elemezte 2004 és 2011 között. Az adatok között szerepelt a testtömegindex, a vérnyomás, a koleszterinszint, a vércukorszint és az egészség más fokmérői, valamint a tévénézés és egyéb szokások. Az eredmények szerint a résztvevő fiúk közül 37, a lányok közül pedig 31 százalék tartozott a túlsúlyos vagy elhízott kategóriába.

Fiúk és lányok elhízása között vannak különbségek

A gyermekkori elhízás egyre súlyosabb közegészségügyi problémának számít. Az elmúlt harminc évben az elhízás drámai mértékben elterjedt a gyermekek és a tizenévesek körében. Amerikában egy 2010-es felmérés szerint a 11-15 éves korosztályban a gyermekek közel 20 százaléka elhízott.

Az elhízás kockázatát csökkentő stratégiákat a kutatók szerint az életkornak megfelelően kell megválasztani. A 11-15 év közötti iskoláskorú gyermekek esetében a szülőknek oda kell figyelniük a cukros üdítőitalok korlátozására, csökkenteniük kell a tévénézés és más elektronikai eszköz használatának időtartamát, és korlátozniuk kell az édességek fogyasztását. A lényeg az, hogy minél fiatalabb korban kialakítsák a gyermekekben az egészséges táplálkozás és az aktív élet mintáit.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!