Barátokkal könnyebb lefogyni

Azok a fogyókúrázók, akik valamilyen online programhoz, csoporthoz vagy fórumhoz csatlakoznak, és aktívan részt vesznek a közösség életében, sikeresebbek, mint akik csak olvasgatnak másokat - derült ki egy új kutatásból, mely szerint a barátoknak nagy szerepe van a karcsúság megszerzésében és megőrzésében.

A különböző online követhető fogyókúrás programok egyre népszerűbbek: vannak, amelyek tippeket adnak, edzésprogramokat lehet letölteni róluk, esetleg a kalóriák számolásában nyújtanak segítséget.

Egy új, a Northwestern University szakemberei által végzett kutatás szerint ezeknél a programoknál a közösség ereje igen fontos: azok a fogyókúrázók, akik jobban részt vettek a közösség életében (rendszeresen bejelentkeztek, rögzítették és másokkal is megosztották az elért eredményeiket, beszélgettek, fórumoztak és „barátokat” szereztek), jóval több kilótól szabadultak meg, mint azok, akik kevésbé voltak interaktívak.

„Az eredményeink azt sugallják, hogy az emberek akkor is nagyon hatékonyan tudnak fogyni, ha nem profi csapat áll mögöttük, hanem egy összetartó közösség, amelynek a tagjai ugyanazon az úton haladnak, mint ők” – mondta Bonnie Spring professzor, prevencióval foglalkozó szakember.

Ha már elege van abból, hogy csupa olyan fogyókúrás étrendről olvas, amihez méregdrága alapanyagok szükségesek, netán csupa olyasmi, ami alig-alig kapható itthon, akkor ez a négy étrend biztosan tetszeni fog! Részletek itt!

A jelenlegi kutatás az első, mely az online fogyókúrás programok közösségeinek ösztönző hatásaival foglalkozik. Azt is vizsgálták, hogy az online kapcsolattartás mely aspektusa számít a legtöbbet a fogyás szempontjából.

Úgy találták, hogy akik semmilyen módon nem vesz részt a közösség életében, azok nagyjából a testtömegük öt százalékától szabadultak meg hat hónap alatt, míg azok, akiknek néhány (2-9) barátja volt, 7 százalékot fogytak, míg a tíz vagy több baráttal rendelkezőnél ez az arány minimum 8 százalék volt.

A szakemberek egy bizonyos programot vizsgáltak, a CalorieKing.com online fogyókúrás közösségét. A honlapon némi tagdíj befizetése után elérhetővé válik a közösség és a különböző, diétát támogató eszközök. Az adatok nem fedték fel a résztvevők személyazonosságát, de egyéb fontos információkat igen, például azt, hogy mikor regisztráltak az oldalra, az életkorukat, a nemüket, a testmagasságukat, a kezdő testsúlyukat, és néhány fontos „mérföldkövet” is rögzítettek. Szintén elemezték, hogy mennyire vesznek részt a közösség életében, például hány online barátjuk van, illetve hányszor szóltak hozzá a fórumokon. A tudósok a hozzászólások és levélváltások szövegét nem kapták meg.

Azok a fogyókúrázók, akik valamilyen online programhoz csatlakoznak, és aktívak sikeresebbek, mint akik csak olvasgatnak

A fogyáshoz azt tartják az ideálisnak, ha a fogyókúrázó minimum 16, 60 és 90 perc közötti személyes vagy csoportos beszélgetésen vesz részt, amelyek során az étrendről, a mozgásról és a gondolkodás megváltoztatásáról, a rossz szokások elhagyásáról esik szó. Ha valaki részt vesz ezeken és mellette rendszeresen követi az elért eredményeket, az több súlyt fog veszíteni, mint aki nem foglalkozik ezzel. A mostani kutatás szerint ez akkor is működik, ha a segítséget virtuálisan vesszük igénybe.

A szakemberek nem tartják kizártnak, hogy a módszer – vagyis az online közösségek ereje – más olyan esetekben is működhet, amikor csoportterápiára, viselkedésterápiára van szükség. Ilyen például a depresszió vagy az alkoholizmus.

A kutatás eredményeiről a Journal of the Royal Society Interface című szaklapban számoltak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Az éjszaka első felében a délnyugati tájakon gyenge eső még előfordulhat. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!