Kötelező fogászati szűrést vezetnének be

A hároméves kor alatti gyermekek kötelező, rendszeres fogászati szűrésének bevezetését szorgalmazza a Magyar Gyermekfogászati és Fogszabályozási Társaság.

A gyermekfogorvosok szeretnék, ha az érintett korcsoport fogászati szűrése része lenne a gyermekek védelmét szolgáló programoknak, kontrollvizsgálatoknak - mondta el Szántó Ildikó, a Pécsi Tudományegyetem gyermek és ifjúsági fogászati tanszékének vezetője.

A tejfogakat is ápolni kell

Rámutatott, tapasztalataik szerint a három év alatti gyermekek mintegy fele szorulna fogászati kezelésre. Azok között pedig, akik ebben a korban fogorvoshoz kerülnek, gyakran súlyos fogászati betegségre derül fény. Előfordul még az is, hogy a gyermeket kórházban, altatásban kell ellátni.

Cumi és kakaóivás, fogmosás és szuvasodás - mi mindenre kell odafigyelni a kicsi gyerekek fogai kapcsán?

A szakember szerint ennek hátterében a szülők információhiánya, a gyermek nem megfelelő fogápolása és táplálása, táplálkozása áll. Felhívta a figyelmet arra, hogy sokan még mindig azt gondolják, a tejfogakat nem kell kezelni, mert úgyis kihullanak. Csakhogy ennek súlyos következményei lehetnek, mert a szuvasodást okozó baktériumok nagyszámú jelenléte veszélyt jelent a később előtörő maradó fogak épségére is.

Máshol már bevett gyakorlat

Szántó Ildikó szólt arról, hogy Magyarországon a 12 éves gyermekeknek átlagosan 3-4 lyukas foguk van, ami egy igen kedvezőtlen statisztikának számít az európai országok körében. Ezen is sokat lehetne javítani, ha a szülők időben megtudnák, hogy a gyermekek fogait milyen időközönként, milyen eszközökkel, anyagokkal kell ápolniuk, s milyen ételeket fogyasszanak, illetve lehetőleg ne fogyasszanak.

Hazánkban a három év alatti gyermekek mintegy fele szorulna fogászati kezelésre
Hazánkban a három év alatti gyermekek mintegy fele szorulna fogászati kezelésre

A megelőzés fontos módja lenne a rendszeres szűrés, amelyet a három év alatti gyermekeknél egyéves kortól legalább félévenként indokoltnak tartanak, ahogy ez számos országban már bevett gyakorlat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!