Bejgli után jöjjön a rágó vagy a fogselyem!

A közelgő ünnepek alatt nem csak plusz kilókat szedhetünk fel, ha nem vigyázunk, de a fogainkon is megmutatkozhat a sok vörösbor és cukros, mákos, diós, csokoládés étel hatása.

"Az emberek általában az ünnepek alatt több cukros ételt és alkoholos italt fogyasztanak, mint máskor. Ráadásul a szoros programok miatt észrevettem, hogy a betegeimnél előfordul, hogy megfeledkeznek az alapvető szájápolásról is" - magyarázza dr. George Shepley, az Amerikai Általános Fogorvosok Szövetségének szóvivője.

Persze a szakember szerint sem kell lemondanunk a finom falatokról, néhány dologra azonban ilyenkor érdemes odafigyelni. Pár apró trükkel ugyanis megelőzhetjük, hogy a dőzsölés nagyobb károkat okozzon a fogainkon.

- Hogy csökkentsük a vörös-és fehérborok okozta ártalmakat - amelyek savas hatásuk miatt szétmarják a fogzománcot - két pohárka vagy korty bor között mindig igyunk egy kis vizet is. Ez a módszer egyébként a másnaposság ellen is kitűnő.

- Az isteni karácsonyi sütiket sem kell kihagynunk. Ehetünk bátran a frissen sült bejgliből is, de utána használjunk fogselymet, vagy legalább cukormentes rágógumit, ami fokozza a nyáltermelést és csökkenti a baktériumok szaporodását.

- Végül dr. Shepley szerint ilyenkor még az is hajlamos lehet a stresszes alvás alatti "fogcsikorgatásra", aki amúgy egyébként nem. Ezért, ha fájó állkapoccsal ébredünk, próbáljunk ki valamilyen stresszkezelési technikát, vagy keressük fel a fogorvosunkat, hogy személyre szabott módszert ajánljon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!