A lézer dicsérete

Az úgynevezett hard (kemény) lézer különböző sebészeti, illetve fogászati beavatkozások elvégzésére alkalmas.

Az úgynevezett hard (kemény) lézer különböző sebészeti, illetve fogászati beavatkozások elvégzésére alkalmas. Lézeres kezelés esetén egy speciális fény energiáját használja fel az orvos. A lézerek egészen vékony üvegszálon vezetik az energiát és a vezető fényt az ellátandó területre. Míg Németországban a legtöbb praxisban már megtalálható a hard lézerkészülék, addig nálunk a lézerhasználat még nem terjedt el.

Vér nélkül

A lézerrel elsősorban vágni, operálni lehet. A vágás mélysége adott, de ismétlésekkel egyre mélyebb rétegekre lehet hatolni. Ahogyan vág a lézer, mellette karbonizál és coagulál is, ezért egyáltalán nincs vérzés. Az elszenesedett szövet látványa laikusnak csúnyának tűnhet, ám néhány nap múlva már nagyon szép a beavatkozás helye. Nagy előny, hogy a lézerrel kezelt sebet nem kell összevarrni, szépen hámosodik, nem alakul ki hegesedés. (Ezért használják szívesen a bőrgyógyászok, plasztikai sebészek.) Gyakori fogászati probléma, amikor a szájüregen belül fibróma, vagyis kötőszövetes daganat keletkezik. Ez általában jóindulatú, ám természetesen bármilyen, orvos által eltávolított kinövést szövettani vizsgálatra kell küldeni, hogy pontosan kiderüljön, milyen jellegű volt az elváltozás. A fogorvosi gyakorlatban akár naponta több fibróma-eltávolítás is szerepelhet, ezeket leggyakrabban szikével szoktuk eltávolítani, majd pár öltéssel öszszevarrjuk a sebet. Nemrégiben egy fibrómás beteget lézerrel kezeltünk. A sebfelületet még soft lézerrel is lekezeltük, ami serkenti a hámosodást. Később felhívott a patológus akitől a szövettani vizsgálat eredményét vártuk , és közölte, hogy a daganat hemangiosus fibróma volt, ami nagyon ritka, és az a jellegzetessége, hogy belül is rengeteg kis hajszálérrel átszőtt. Nagy szerencse, hogy a lézeres eltávolítást választottuk, mert ha ez a hagyományos módszerrel történik, a betegnél olyan komoly vérzés lépett volna fel, amit nagyon nehéz elállítani.

Sokoldalú sugár

A hard lézert akkor is eredményesen lehet használni, ha valakinek a nyelve le van nőve, nem tudja rendesen felemelni, mert nagyon erős a nyelvfék. Ennek átvágására a lézer kiválóan alkalmas. Ugyanígy, ha valakinél azért problémás a kivehető fogsor viselése, mert kicsi a felület, ahová a fogsor megkapaszkodhat, akkor ezt a területet lézerrel is lehet mélyíteni. A lézerrel az ínyburjánzás is megszüntethető, azzal az előnnyel, hogy utána nem kell varrni az ínypapillákat. A készülékkel ugyanígy meg lehet oldani az úgynevezett tasakok tisztítását. Akinek pótlás van a szájában, vagy elmúlt 45-50 éves, annál elég nagy az esély a tasakok kialakulására. Ilyenkor az íny és a fog között rés alakul ki, ahová a nyállal lepedék kerül, s ez kellemetlen szájszagot, gyulladást és komolyabb problémákat is például foglazulást okozhat. Lézerrel a tasakok igazán precízen tisztíthatók és fertőtleníthetők. A gyakorlat azt mutatja, hogy akinél lézeres tasaktisztítás történik, visszanyeri a száj komfortérzetét, és sokkal kellemesebben érzi magát. A lézerrel csökkenthető a tasakok mélysége és nagysága is. A fognyaki érzékenység más beavatkozásokkal csak csökkenthető, ám a lézerrel véglegesen meg is szüntethető.

Fehérítésre is jó

A lézeres fogfehérítés lehetőségét csak kevesen ismerik Magyarországon. Ennek az a menete, hogy az orvos speciális anyaggal bevonja a fog felületét, utána pedig a lézerrel kezeli. A módszer különlegessége, hogy nemcsak általános fogfehérítésre alkalmas, hanem pici foltokat is ki lehet fehéríteni vele. Természetesen az összes fog fehérítéséhez is kiválóan alkalmas, nem károsítja a fogakat.

Nagyon fontos, hogy a lézerkezelés során speciális védőszemüveg legyen a betegen, az orvoson és az asszisztensnőn. Lézeres kezelés esetén senki sem tartózkodhat a helyiségben védőszemüveg nélkül! Aki kipróbálta, tudja, mennyire nélkülözhetetlen a lézer mind a betegek, mind a fogorvosok számára, de sajnos még nagyon kevés készülék van hazánkban. Pedig a hard lézerkészüléket a fogászaton kívül a sebészetben, az urológia, a bőrgyógyászat és nőgyógyászat területén is nagyon jó eredménnyel lehet alkalmazni. VIII.évf./5.szám

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!