Zsugorodunk? Összemegyünk?

Amikor John McCain első elnöki vitája alatt kijelentette, hogy az észak-koreai brutális életkörülmények következtében az ottani népesség alacsonyabb déli rokonainál, még valószínűleg nem tudta, hogy az amerikaiak is zsugorodnak.

Észak-Koreát "a világ talán legelnyomóbb és legbrutálisabb uralmaként" aposztrofálva McCain a pénteki vitában elmondta, hogy a dél-koreaiak átlagosan 7,6 cm-rel magasabbak, mint az átlagos észak-koreaiak". Richard Steckel, az Ohio Állami Egyetem közgazdaságtan professzora szerint a két Korea szétválása óta eltelt 40 évben kialakult 7,6 centiméteres magasságkülönbség hatalmas.

"Ezt a magasságot az amerikaiak 300 év alatt nőtték meg, és mindössze néhány évtized leforgása alatt következett be" - mondta Steckel, aki az észak-koreaiak zsugorodását az elnyomással, éhínséggel és nyomorral magyarázza.

Arra is rámutatott ugyanakkor, hogy az amerikaiak, akik a II. világháborúban még az európaiak fölé emelkedtek, az elmúlt 60 évben testmagasságukban lemaradtak a skandináv országok és a hollandok mögött, akik jelenleg a világ legmagasabb emberei.

A 178 cm magas Steckel elmondta, hogy kifejezetten alacsonynak érzi magát, amikor Hollandiába utazik, ahol az átlagos testmagasság 183 cm. Az amerikaiak testmagasságának csökkenéséért hasonló okokat nevez meg, mint amelyek az észak-koreaiak zsugorodásában szerepet játszanak. "Ugyanarról van szó abban a tekintetben, hogy a testmagasság a nettó táplálkozást mutatja" - véli a professzor, aki egyetért azzal, hogy a testalkat hatékony mércéje egy társadalom jólétének.

Vitaminok és ásványi anyagok

Az Egyesült Államokban, ahol minden negyedik ember elhízott, Steckel egyértelműen kizárja az éhezést, mint lehetséges okot arra, hogy az amerikaiak lemaradtak az európaiak mögött. "Lehetséges viszont, hogy bizonyos egészséges mikrotápanyagok hiányoznak az étrendünkből, amit a gyorséttermi ételek uralnak. A testalkatbeli különbségek hároméves kor előtt mutatkoznak meg, mielőtt a gyerekek iskolába kerülnek, mielőtt a kortárscsoport nyomására eltérülnének a megfelelő étrendtől. Ezzel kapcsolatban a professzor a hatékonyabb gyermekvédelemre hívta fel a figyelmet, mivel elmondása szerint "a hollandok híresek kiváló szülés előtti és utáni gondozásukról".

A stressz a másik tényező, amely az emberi növekedést befolyásolja. Roderick Floud brit gazdaságtörténész kiderítette, hogy Nagy-Britanniában a bentlakásos iskolák növendékei többet nőnek akkor, amikor vakáción vannak otthon, ami szerinte annak tudható be, hogy vidámabbak és kevesebb stressz éri őket.

Az Egyesült Államokban az élet és a munka menete Steckel szerint idegőrlő, ami újabb ok arra, hogy az amerikaiak alacsonyabbak, hiszen nem fordítanak elegendő figyelmet a pihenésre és nyaralásra, ami a leengedéshez szükséges lenne.

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +12 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen - főképp az Alföldön és az Alpokalján - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között várható. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?