Újabb bizonyíték: jót tesz a szívnek a mediterrán étrend

A halból, zöldségekből és olívaolajból álló mediterrán étrend jelentős mértékben lecsökkentheti a szívbetegségek, különösképpen az időskori stroke kockázatát, derült ki egy hosszútávú tudományos kutatás eredményeiből.

A Spanyolországban végzett átfogó felmérés öt évig tartott, mely során közel 7500 ember adatait vizsgálták meg a kutatók. A kutatásból kiderült, hogy a nagy mennyiségben olívaolajat és magvakat fogyasztó, mediterrán étrendet követő emberek között 30 százalékkal kisebb volt a súlyos kardiovaszkuláris betegségek előfordulási aránya azokhoz viszonyítva, akik csak alacsonyabb zsírtartalmú étrendet követtek.

A mediterrán étrend sok gyümölcsöt, halat, csirkét, hüvelyest, paradicsomszószt, salátát és bort tartalmaz, valamint egy kevés péksüteményt. A mediterrán típusú ételeket mindig is egészségesnek gondolták, de a korábbi, megfigyeléseken alapuló tanulmányok nem tudtak egyértelmű bizonyítékkal szolgálni. A mostani kutatásban azonban a résztvevőket eleve étrendjük alapján válogatták ki, és a kutatók hosszú távon megfigyelték és ellenőrizték, hogy a résztvevők megfelelő mennyiségű olívaolajat és magvakat fogyasztanak.

"Az emberek többsége gyógyszereket szed a magas koleszterinszint és a magas vérnyomás ellen, mi viszont úgy véljük, hogy a helyes étrenddel hasonlóan jó eredményeket érhetünk el a szívbetegségek megelőzésében és kezelésében, ráadásul ily módon elkerülhetjük a kellemetlen mellékhatásokat is" - mondta Dr. Ramon Estruch, a Barcelonai Kórház és Klinika munkatársa, a tanulmány szerzője.

A felmérés során a kutatók biztosították a résztvevők számára az extraszűz olívaolajat és a dióféléket, hogy ne nekik kelljen megvásárolniuk a mediterrán konyha viszonylag költséges hozzávalóit. A résztvevők körében a nemek aránya egyenlő volt, életkoruk 55 és 80 év között változott.

A kutatók három csoportba sorolták a résztvevőket: két csoport követte a mediterrán étrendet, akik vagy napi 4 kanál olívaolajat , vagy egy maréknyi mogyorót, diót és mandulát fogyasztottak. A harmadik csoport alacsony zsírtartalmú diétát követett, mely sok kenyeret, krumplit, rizst, gyümölcsöt, zöldséget, halat és vörös húst tartalmazott. A kutatási eredmények kiértékelése során kiderült, hogy a mediterrán étrend követői körében közel 30 százalékkal lecsökkent a kardiovaszkuláris megbetegedések előfordulási aránya, mondta Dr. Ramon Estruch.

A tanulmány eredményeit a című orvostudományi szakfolyóirat online számában publikálták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!