Toleráns feministák

A feministák sokkal elnézőbbek a túlságosan sovány vagy kövér nőkkel szemben.

A Body Image című folyóirat cikkében a kutatók azt állítják, hogy az eredmények bizonyítják, a feminista nők elvetik azt a nézetet, hogy a gyengébb nem képviselőinek feltétlenül cérnavékonynak kell lenniük. Ez az a felfogás, amely - főként a fiatalabb korosztály körében - táplálkozási zavarokhoz vezethet.

A szerzők szerint a feminizmus más felfogást tükröz arról, ki a vonzó külsejű. A Westminster Egyetemen dolgozó Viren Swami által vezetett kutatócsoport egy fotósorozatot mutatott meg 129, magát feministának valló nőnek, és 132 nem feministának. A képek 10 nőt ábrázoltak, akiknek az arcát kitakarták, és szürke, testhez álló ruhát viseltek. A fotókon látható személyek testtömeg indexe a soványtól az elhízottig váltakozott. A tanulmány résztvevőinek meg kellett jelölniük a legvékonyabb és legteltebb nőt, akit még vonzónak találtak. Azt is meg kellett jelölniük, kit nem találtak szépnek.

A feministák és nem feministák nagyjából ugyanazt a fotót jelölték meg legszebbnek. Az ezen szereplő nő egy kicsit soványabb a kelleténél, ebből az derül ki, hogy még a feministák sem tudják teljes mértékben figyelmen kívül hagyni a vékonyságra irányuló társadalmi nyomást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?