Tévhitek az élelmiszerekről

A Cognative Piackutató ügyvezetője az InfoRádióban elmondta: a lakosság az egészséget egyik leginkább veszélyeztető tényezőnek az élelmiszereket tartja.

Pozitív fejlemény, hogy - különösen az élelmiszerbotrányok óta - egyre fontosabbá válik számukra a jó íz mellett az is, hogy a táplálék friss és egészséges legyen - mondta Gergely Ferenc.

A felmérésből kiderül, hogy az emberek 54 százaléka ódzkodik az mesterséges adalékoktól, és azt várja az élelmiszerektől, hogy ne emelje meg a koleszterinszintet.

Bár az emberek próbálják csökkenteni a kockázatokat, gyakran nem rendelkeznek megfelelő információkkal.

Sok olyan tényezőt vesznek figyelembe, amelyektől nem kellene tartaniuk, közben pedig elhanyagolnak lényeges szempontokat.

Arra ugyanis már kevéssé figyelnek, hogy táplálkozásuk változatos legyen, vagy arra, hogy a megvásárolt élelmiszerek honnak származnak.

Bojkottra még nem kell számítaniuk az üzleteknek

Bár az elmúlt 15 évben jelentős változások következtek be az élelmiszerfogyasztási szokásokban, jelenleg a magyar gondolkodás ott tart, mint a nyugat-európai 1992-ben - mondta az InfoRádióban a Szent István Egyetem Marketing Intézetének igazgatója.

Az már ugyan tudatosodott az emberekben, hogy a helytelen táplálkozás kockázatokkal jár, konkrét ismereteik még keveseknek vannak arról, hogy mely összetevők károsak és melyek táplálók - közölte Lehota József egyetemi tanár.

Magyarországon még nem jellemző az a magatartás, ami a tőlünk nyugatra lévő országokban már jelen van, ha egy élelmiszerlánc rossz minőségű árut hoz forgalomba. Ott ugyanis az emberek bojkottálják ezeket az üzleteket.

Az egyetemi tanár szerint ez a fogyasztói tudatosság öt éven belül Magyarországon is jelen lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!