Ötven évnek kellett eltelnie, mire a táplálkozással foglalkozó tudósok rájöttek, hogy a vöröshúst annyira megbélyegezték, hogy az emberekben félelmek alakultak ki fogyasztásával kapcsolatban.

Alapvetően minden hús fehérjéből és zsírból tevődik össze. A vadhúsoknál ez az arány kb. 80% fehérje és 20% zsír (csak összehasonlításképpen: egy zsírosabb bárányhúsnál például ez az arány éppen fordított). A sovány fehérje stimulálja az anyagcserét, laktató, termikus hatása kétszer nagyobb, mint a szénhidrátoknak és zsíroknak, vagyis fogyasztása az egyik legjobb módja a túlsúly elleni védekezésnek.

Gazdag íz- és tápanyag

A vadhúsokat rendkívül gazdag ízanyaguk, és kedvező tápanyag-összetételük ideális étekké teszik. Beszerezhetőségük korlátozottabb, mint a tenyésztett állatoké, de nagyobb piacokon árusítják, illetve erre specializálódott cégeknél interneten keresztül is rendelhetők. Elkészítésükről általában kevesebbet tudunk, mint a gyakrabban használatos egyéb húsokról. Persze, ha valaki rendszeresen vadászik, annak az asztalára gyakran kerül valamilyen vadhúsból készült finomság.

A világ minden táján vadásznak és árusítanak vadhúst, térségtől függően ez lehet kenguru, krokodil, strucc, buffalo, antilop, sündisznó, emu, jávorszarvas, vadgalamb vagy akár teknősbéka is. Számunkra lehet, hogy furcsán hangzik, de más vidékeken az itt felsoroltak ehető vadhúsnak számítanak, és magas irántuk a kereslet. Magyarországon a legkeresettebb vadhúsok a szarvas, az őz, a vaddisznó, a fácán és a vadnyúl.

Alacsony zsírtartalom

Mivel a vadállatok változatos növényi táplálékot fogyasztanak, sokat mozognak, és egész életüket a szabadban töltik, húsuk alacsonyabb zsírtartalmú, rostosabb és keményebb, mint a tenyésztett házi állatoké. Ezért a megfelelően omlós végeredmény elérése érdekében alapos előkészítést igényelnek. Az egyik ilyen technika a lógatás, amellyel világszerte a marhahúst is előkezelik. Sok világot látott ínyenc legnagyobb bánatára Magyarországon nagyon szigorú törvények szabályozzák ezt a módszert. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) rendelkezései nem teszik lehetővé a hús többnapos, vagy akár hetes lógatását, aminek persze megfelelő körülmények között, hűtőházban kell történnie.

Pácolás és elkészítés

A vadak húsa A vadnyúl élénkvörös, és hosszabb főzést igénylő húsa teljesen más, mint a házinyúlé, ami fehér és kicsit csirkeszerű. Előkészítése alapos tisztítást, hártyázást igényel. Vadasan, paprikásan, pástétomban, gombával, fokhagymával, aszalt szilvával, vörösborral is készülhet. A szarvas és az őz finomabb részei megfelelő érlelés után nyersen is fogyaszthatók, készíthető belőlük tatár. Az őz kisebb testű, porhanyósabb húsú, mint a szarvas. A gerinc mellett húzódó húst gyors pirítás, sütés után, a marhabélszínhez hasonlóan kicsit véresen is tálalják. A lapockát, szegyet, vagy a vegyes apróhúst hosszabb főzéssel ragunak, levesnek, pörköltnek készítik. A vaddisznócomb több órás főzést igényel, de nagyon ízletes, megéri rászánni az időt. Vörösborral locsolgatva, pörköltnek, ragunak, pástétomban, esetleg vadnyúlhússal vegyesen, egyaránt ínyenc finomság. A karajt sütve rövidebb idő alatt is elkészíthetjük. Az elejtett vad húsát kizsigerelés után néhány napig bőrében vagy tollában pihentetik, hogy izomrostjai megpuhuljanak. Az érleléstől kibontakoznak az aromák, dolgoznak benne az enzimek, amelyek gazdagabb ízeket, és porhanyósabb textúrát hoznak létre. A konyhakész állapotú vadhúst hűtőszekrényben való pácolással, több napos érleléssel készíthetjük elő. Többféle pácolási mód létezik, az ecetes vagy sós, hosszú lében való áztatástól a vékony olajréteggel, fűszerekkel bedörzsölésig mindenféle. Olajos, fűszeres pácban, lefedve, néhány napig érlelve jó eredményt lehet elérni. A vadhúsok íze különböző, de ez nemcsak a vad fajtájától, hanem attól is függ, hogy melyik évszakban vadásszák. A fiatal nőstény állatok húsa finomabb, színük halványabb vörös.

Nem meglepő módon, húsuk harmonizál a vadon termő gyümölcsök, gombák ízeivel, hiszen közös élőhelyről származnak. Elkészítésüknél gyakran használt fűszerek a babérlevél, a majoránna, a bors, a kakukkfű, a borókabogyó, a rozmaring. Gyakran tűzdelik szalonnával, párosítják vörösborral, aszalt gyümölcsökkel , gyökérzöldségekkel.

Az őszi-téli vadászat ideje már elkezdődött, nehogy lemaradjanak a finom, friss húsokról!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!