Saját egészségünkért (x)

Sokan szeretnénk a családunk számára a legtöbbet nyújtani, és a munkahelyünkön is kihozni magunkból a maximumot. Helyes táplálkozással és mozgással sokat tehetünk vitalitásunkért, így könnyebben teljesíthetjük a mindennapok elvárásait.

Gyakran kaptam rajta magam én is, hogy annyira belefeledkeztem a munkába, hogy az étkezéseim kimaradoztak és órákon keresztül ültem a számítógép előtt elgémberedett háttal és gépiesen ütöttem a klaviatúrát. Hajtottam magam, nem figyeltem a rendszeres táplálkozásra, így nem is csoda, hogy mindig fáradt és kimerült voltam. A testmozgásom is csak annyiból állt, hogy reggel rohantam a gyerekkel a suliba, majd utána dolgozni.

Nem figyeltem magamra, amit szervezetem hűen tükrözött is. Sokszor fájt a hátam, a szemeim is jojóztak, rosszul éreztem magam a bőrömben, és a stressz is jelen volt az életemben, így elhatároztam, hogy életmódot váltok.

Elkezdtem sportolni és az étkezéseimre is jobban odafigyeltem. Több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztottam, hogy a szervezetem megkapja az alapvető szükségleteit. Persze tudtam, hogy ez nem elegendő, mivel akármennyire is figyelek a helyes táplálkozásra, előfordulhat, hogy bizonyos tápanyagok bevitele nem kielégítő, ezért elkezdtem szedni a Centrum A-tól Z-ig étrend-kiegészítő filmtablettát, amely átfogó megoldást nyújt egészségem megőrzésében, mivel...

... B-vitamin tartalma hozzájárul ahhoz, hogy energikusabbnak érzem magam, így szervezetem is könnyebben alkalmazkodik felgyorsult életvitelemhez.

... C- és E-vitamint, valamint cinket és szelént is tartalmaz, mely szerepet játszik a szervezetem védekezőrendszerének megfelelő működésében, hogy a lehető legjobban érezzem magam.

... biotin, A- és C-vitamin, valamint niacin is fellehető a filmtablettában, melyek hozzájárulnak bőröm egészségének megőrzésében.

... a Centrum A-tól Z-ig filmtablettában antioxidánsok is megtalálhatók, melyek védenek a környezet által okozott oxidatív stressz és annak ártalmas hatásai ellen,

... a D- és K-vitamin, a kalcium, a magnézium és a mangán hozzájárul az erős csontozat kialakulásához és fenntartásához.

... a látásom épségének megőrzése érdekében fontos, hogy szervezetem A-vitaminhoz és a luteinhez jusson, melyek a Centrum A-tól Z-ig Lutein filmtabletta alkotórészei.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +11 °C

Napos idő várható a kevés fátyol-, illetve a keleten képződő gomolyfelhők mellett, legfeljebb az északkeleti határszélre sodródhat be egy-egy gyenge csapadékgóc. A délire forduló szelet kísérhetik a nyugati harmadban élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között várható. Késő estére 16 és 22 fok közé csökken a hőmérséklet. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?