Reggeli: sose hagyja ki!

A reggeli a nap egyik legfontosabb étkezése - a szakemberek szerint -, egy nemzetközi felmérés szerint az európaiak 20 százaléka azonban teljesen száműzi, 61 százalékuk hetente többször is kihagyja a napi étkezéséből.

A többség az időhiánnyal magyarázza ezt, pedig például egy tál gabonapehely elkészítése alig néhány percet vesz igénybe.

Reggelit mindenkinek!

Ismeri a gabonafajtákat?Az Európai Gabonapehely Szövetség felmérése szerint az európai lakosság még mindig nem tulajdonít nagy jelentőséget a tejjel .

A felmérés arra az elszomorító tényre is rámutat, miszerint háromból egy gyerek egyáltalán nem reggelizik, vagy ritkán esznek a gyerekek, mielőtt iskolába mennének. Ébredés után a szervezetünk energiaszintje alacsony , hiszen a vacsora és a reggeli között akár 12 óra is eltelhet, ezért létfontosságú, hogy megfelelő tápanyagokhoz jussunk. A szakemberek szerint a hagyományos felvágottas vajas fehér kenyér, zöldség és folyadék nélkül nem elegendő ehhez, hanem szem előtt kell tartani, hogy a reggeli kellően tápláló legyen. A rostok, a kalcium, a magnézium, valamint az egyéb ásványi anyagok és vitaminok mind elengedhetetlenek a kiegyensúlyozott napindításhoz. A vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy ha a reggelizés során nem juttatjuk szervezetünkbe e létfontosságú tápanyagokat, akkor azt a nap során elfogyasztott ételekkel sem tudjuk teljes mértékben pótolni.

Reggelire a gabonapehely a legjobb választás

A reggeli összehozza a családot

A reggeli készülődés, rohanás miatt általában nem jut idő semmire, pedig a reggeli megfelelő alkalom arra, hogy a család együtt étkezzen. Ez a közös nyaralások alkalmával még könnyebben megvalósítható, mint a munkával és iskolával terhes hétköznapok során. Szakértők megállapították, hogy minden egyes kihagyott reggeli negatívan befolyásolja az agyműködést és a memóriát nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek esetében is. Viszont azok a gyerekek, akik szüleikkel együtt reggeliznek, tápanyagokban gazdagabb reggelit kapnak, mint az egyedül étkezők. Ráadásul a közös reggelizés hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek megfelelő táplálkozási szokásokat alakítsanak ki.

Rostra fel!

Milyen a megfelelő, tápanyagokban gazdag reggeli? A felmérések szerint a gabonapehely vas- és B-vitamin-forrás lehet, ráadásul sok országban a lakosság vitamin és ásványi anyag bevitelének elsődleges forrását jelenti. "Egy kiegyensúlyozott összetételű reggeli tartalmaz teljes kiőrlésű pékárut vagy teljes értékű gabonát tartalmazó gabonapelyhet; tejet, tejterméket vagy egyéb teljes értékű fehérjeforrást; illetve zöldséget vagy gyümölcsöt. Így gyorsan elkészíthető, mégis kiegyensúlyozott összetételű reggeli lehet egy tál teljes értékű gabonát tartalmazó gabonapehely idényjellegű, friss gyümölccsel, tejjel vagy joghurttal tálalva" - mondja Tóth Bernadett, független dietetikus.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.