Pogácsa így is készülhet

A pogácsáról leginkább a kerek, sós sütemény jut eszünkbe, holott a gasztronómiában sok étel megkapta már ezt az elnevezést.

A pogácsa a balkán és a török konyha jellegzetes étele, neve viszont a latin focus (tűz) szó továbbképzéséből, a focacea (sült tészta) elnevezésből ered. Sokféle változata ismert, a legkedveltebbek a burgonyás, a káposztás, a juhtúrós, a tökmagos, de édes formában is szokták készíteni.

A hamuban sült pogácsa eredetileg egy parázson sült lapos kenyérféle volt, amit néhány alapanyagból könnyedén elkészítettek, és a tarisznyába téve egész napra elegendő étket jelentett őseinknek, ahogy erről a népmesék és a napdalok is szólnak. A ballagók tarisznyájába is ezért kerül pogácsa.

Ez a szokásunk azért nem sokat változott az idők óta, hiszen ha hosszú útra, kirándulásra, piknikre indulunk, sokszor még ma is pogácsát viszünk magunkkal, de a vendégvárásoknak is nélkülözhetetlen kelléke.

Ezúttal viszont nem a hagyományos sós sütemény elkészítéséhez ajánlunk recepteket (a korábban közzétett medvehagymás és metélőhagymás pogácsa receptünket megtalálják rovatunkban), a liszt helyett most a hal, a burgonya és a spárga alkotja majd főként "süteményünket". A végeredmény finom, ropogós, könnyű pogácsák lesznek, ami eredeti változatához hasonlóan vendégvárásra, kirándulásokra, gyerekeknek uzsonnára kiváló alternatíva lehet.

Halpogácsa

Elkészítési idő: 45 perc

Hozzávalók kb. 10 db-hoz:

50 dkg burgonya

60 dkg bármilyen fehér húsú, teljesen szálkamentes halfilé

3 dl zöldségleves (készülhet bio levesporból is)

1 babérlevél

1 tojás

2 evőkanál rizsliszt

só, bors

2 evőkanál finomra vágott friss petrezselyem

vaj vagy ghí (tisztított vaj)

A burgonyát főzzük meg sós vízben, majd törjük át. A halat mossuk meg, és főzzük kb. 12 percig a zöldséglevesben a babérlevéllel együtt, majd szűrjük le, és tegyük egy tálba. Mikor kicsit kihűlt, húzzuk le a bőrét (ha van rajta), és villával tördeljük kis darabkákra. Keverjük össze a tört krumplival, adjuk hozzá a tojást és a rizslisztet, majd ízesítsük sóval, borssal, petrezselyemmel. Kézzel gyúrjunk kis hamburgerformákat belőle, majd fektessük egymás mellé egy kivajazott tepsibe, tegyünk mindegyik tetejére egy borsónyi vajat, és forró sütőben 25 perc alatt süssük készre. Joghurtos öntettel és színes, vegyes zöldségekkel tálaljuk.

Glutén- és laktózmentes, cukorbetegeknek, candidásoknak ajánlott.

Spárgapogácsa zöldségszósszal

Elkészítési idő: 45 perc

Hozzávalók 4 személyre:

A spárgapogácsához:

40 dkg zöldspárga

2 evőkanál vaj vagy ghí (tisztított vaj)

1 evőkanál finomra vágott friss bazsalikom

½ mokkáskanál só

1 mokkáskanál borsikafű

3 evőkanál zsemlemorzsa

1 evőkanál teljes kiőrlésű tönkölyliszt

szűz olívaolaj a sütéshez

A zöldségszószhoz:

1 db 20 cm-es póréhagyma apróra vágva

1 nagyobb fehérrépa kockákra vágva

1 közepes karalábé kockákra vágva

1 kisebb zeller kockákra vágva

1 dl tej vagy rizstej

½ csokor finomra vágott friss petrezselyem

A spárgát megmossuk, és eltörjük, ahol engedi. A felső fejrészét fogjuk felhasználni, az alsót eldobjuk. Vágjuk karikákra a spárgát, majd félig pároljuk meg a vajon vagy margarinon. Ha megpuhult vegyük le a tűzről, és turmixoljuk le. Ízesítsük bazsalikommal, sóval és a borsikafűvel, majd keverjük hozzá a zsemlemorzsát.

Ha nehezen állna össze a massza, tegyünk hozzá még a zsemlemorzsából. A masszából formázzunk lapos pogácsákat, és forgassuk meg a lisztben. Tegyük kiolajozott tepsibe, és 180 fokon süssük ropogósra. A szószhoz pároljuk meg a hagymát, a fehérrépát, a karalábét és a zellert kevés vízben (éppen csak legyen alatta). Ha a zöldségek megpuhultak vegyük le a tűzhelyről, és turmixoljuk le. Majd takaréklángon tegyük vissza a tűzre, öntsük fel a tejjel, és forraljuk össze, hogy mártás sűrűségű legyen. Tálaláskor díszítsük petrezselyemmel.

Laktózmentes, cukorbetegeknek, candidásoknak ajánlott.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +9 °C
Minimum: +2 °C

Többnyire erősen felhős, északkeleten nagyobb területen borult idő várható, de máshol, tartósabban az ország középső, északnyugat-délkelet tengelyének szélesebb sávjában szakadozott lesz a felhőzet. Helyenként - nagyobb eséllyel a Dunántúl kevésbé felhős, szélcsendes részein - párássá, ködössé válhat a levegő. Főként a nyugati, délnyugati vidékeken, valamint az északkeleti harmadban időszakosan előfordulhat kisebb eső, zápor. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul, fagypont alá a kevésbé felhős tájakon hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!