Palacsinta tojás nélkül: ez a titkos hozzávaló

Ha palacsintát készítenél, de épp nincs otthon tojás, akkor sem kell kétségbeesni: a tojás kiválóan helyettesíthető a receptben.

Megesik, hogy megkívánjuk a palacsintát reggelire vagy éppen vacsorára, majd kiderül, hogy éppen elfogyott a tojás a háztartásban. De ugyancsak a recept újragondolására sarkallhat, ha egy tojásallergiával élő családtagunknak szeretnénk kedveskedni a közkedvelt édességgel. A Maradék nélkül, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer-pazarlás ellen küzdő programja ilyen helyzetekre mutat be egy egyszerű alternatívát vasárnapi Facebook-bejegyzésében.

Mint írják, tojás helyett nyugodtan használhatunk palacsintakészítéshez almapürét. „Az almapüré olyan desszertekben mint a palacsinta, a gofri, a muffin vagy a brownie, tudja helyettesíteni a tojást. Kereshetjük a boltok polcain, de mi is elkészíthetjük, ha van pár ráncosabb almánk” – olvasható a posztban.

Ennyi almapüré kell egy tojás helyett

Házi almapüré készítéséhez csak fel kell kockázni a gyümölcsöt, majd nagyjából 15 percig főzni. Ezután szűrjük le, és pürésítsük. A főzővízhez egy kevés fahéjat is adhatunk, amivel tovább gazdagíthatjuk az alapanyag nyújtotta ízélményt. A házi almaszószból nagyjából 60 millilitert kell a palacsintához adni 1 tojás helyettesítésére.

Ezzel a módszerrel egyszerre menthetjük meg a már esetleg bekevert palacsintatésztát és az egyébként ráncos almákat a kidobástól. Végezetül a Maradék nélkül felhívja a figyelmet, hogy az alma főzővizét sem szabad kidobni, mivel kiválóan passzolhat a délutáni (jeges) teába.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!