Ötféleképpen javítja az egészséget a fahéj

A fahéj, intenzív ízének hála, egyike a leggyakrabban használt fűszernövényeknek. De amellett, hogy jó az íze és az illata, rendkívül sok pozitív tulajdonsága is van, ezért nem csoda, hogy már kétezer éve használják nem csak a konyhában, hanem a gyógyításban is.

A fahéj egész sor pozitív hatása közül a legfontosabbak a következők:

1. Egy 2015-ös tanulmány megállapította, hogy a fahéjkivonat eredményes lehet az agyat érintő betegségek – mint amilyen az Alzheimer-kór – tüneteinek kezelésében. Ugyanis felveszik a harcot a béta amyloid plakkokkal szemben, amelyek felhalmozódása a demenciát okozó kór kialakulásának egyik oka.

A rendkívül kellemes aromájú, illatos, melengető fahéj a téli hónapok egyik legjellegzetesebb fűszernövénye. Amellett, hogy nélkülözhetetlen összetevője bizonyos gyümölcsös ételeknek, évezredek óta használják gyógyító hatásai miatt is. Részletek!

2. A 2-es típusú diabéteszben szenvedő 66 kínai önkéntes vett részt 2012-ben abban a kísérletben, amelynek eredménye szerint a fahéj képes csökkenteni a vércukorszintet, így jól alkalmazható a diabéteszes diétában. Napi 120-360 milligramm fahéj már 3 hónap után jelentős változásokat hozott a vér glükóztartalmában. Természetesen, figyelni kell az adagolásról szóló orvosi utasításokra, mert a túl sok fahéj is árthat az egészségnek.

3. Nem csak a vércukorszint, de a magas vérnyomás is leküzdhető a fahéj segítségével, így csökkenthető a szívroham és más szívvel kapcsolatos betegségek kialakulásának esélye. Mivel a diabétesz a szívbetegségek egyik előfutára, és a fahéj a cukorbaj ellen is hatékony szernek bizonyult, a hatás gyakorlatilag kétszereződik.

A fahéj számos remek hatása ismeretes

4. Az ember leghalálosabb ellenségei az olyan mikrobák, mint a Listéria vagy az E.coli . A fahéjban található fahéjaldehid képes ezeket a parányokat kiiktatni, sőt a szájüreg sterilizálásában is segíthet. A baktériumok ellen mutatott hatékonysága már a szépségipart is megérintette, ezért egyes, a bőrfertőzések megelőzését elősegítő krémek alapanyagaként is használják a fahéjt.

5. A fahéj tele van antioxidánsokkal, ezek pedig kiemelt hatékonysággal számolják fel a szervezetben a szabadgyököket, megakadályozva sejtromboló hatását.

A fahéj egészséges, de nem szabad elfelejteni, hogy egyik összetevője, a kumarin nagy mennyiségben károsítja a májat, és akár halálos is lehet, ezért a fűszer fogyasztását ésszerű keretek között kell tartani. Forrás: techinsider.io

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!