Ne hagyja a sonkát oxidálódni - rákot okozhat!

"Amikor műanyag csomagolásban megvesszük a húst, az nem oxidált és így nem veszélyes. Ha viszont veszünk hat szelet sonkát és kettőt fogyasztunk csak el, a másik négy szelet oxidálódik és ez már veszélyes lehet" - magyarázta a kutató.

"Egyszerűbb megfogalmazásban a tanulmány azt jelzi, hogy a levágott sonkaszeletet nem szabad túl hosszú ideig a szabad levegőn hagyni" - foglalta össze a gyakorlati tanulságot az AFP számára Denis Corpet, a toulouse-i állatorvosi főiskola tanára, akinek kutatói elvégezték a vizsgálatot.

A tanulmányt a francia mezőgazdasági kutatóintézet (INRA) tette közzé. A kutatók azt tapasztalták patkánynál, hogy az oxidálódott hentesárú bélrákot okozhat. Megjegyezték ugyanakkor, hogy ez több tényező egybeesése esetén következhet be. Fabrice Pierre, az INRA kutatásvezetője elmondta, ilyen tényező a sütés-főzés módja, a hús által tartalmazott természetes színezőanyag, illetve az ízt meghatározó és a betegséget okozó baktériumok elleni védelmet nyújtó nitritek mennyisége, és maga az oxidáció.

A vizsgálatban a patkány tumorelőtti deformációit, a mikrotumorokat tanulmányozták. Az epidemológiai eredményekből arra lehet következtetni, hogy a nagy húsfogyasztóknál, ami ebben az estben napi 50-100 grammot jelent, 30 százalékkal nagyobb a bélrák kialakulásának veszélye, mint azoknál, akik nem fogyasztanak húst - mutatott rá Corpet.

Az eredményeket eredetileg a Cancer Prevention Research című szakfolyóirat júniusi számában ismertették.

"A hús önmagában nem rákkeltő, de ugyanúgy elősegíti a rák kialakulását, mint a túlzott kövérség vagy a nagyétkűség" - fűzte hozzá.

A bélrák az első számú halálozási oknak számít Franciaországban a nem dohányzók körében. Évente 36 ezer személy betegszik meg benne, és minden második eset halálos kimenetelű.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!