Ne edd meg ezt a fügét, méreganyaggal szennyeződhetett!

Magyarországra is érkezhetett a problémás termékből, ne fogyasszuk el!

Határértéket meghaladó Ochratoxin-A tartalom miatt, olasz eredetű, Viva il fico Noberasco márkájú, részlegesen rehidratált fügét hívott vissza a Rolfesz Kft. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH). A hatóság azt kérte, hogy aki vásárolt a 200 grammos kiszerelésű, L5010B tételszámmal rendelkező termékből és az még a birtokában van, azt ne fogyassza el.

A közlemény szerint az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyors riasztási rendszerén (RASFF) érkezett bejelentés alapján mutatták ki a határértéket meghaladó Ochratoxin-A tartalmat a részlegesen rehidratált fügében, amelyből egy olasz importőrön keresztül Magyarországra is érkezett. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság felvette a kapcsolatot az érintett vállalkozással, a Rolfesz Kft. pedig az NKFH-val együttműködve, saját hatáskörben azonnal megtette a szükséges intézkedéseket, gondoskodott a kifogásolt tétel fogyasztóktól történő visszahívásról. A vállalkozás által megtett intézkedéseket, valamint a visszagyűjtött termékek további sorsát (megsemmisítését vagy elszállítását) a hatóság nyomon követi.

A mikotoxinok egyes penészgombák által termelt erős biológiai hatású anyagok, amelyek az élelmiszerekben természetes módon képződő veszélyes méreganyagok közé tartoznak. Az Ochratoxin-A olyan mikotoxin, amely egyebek mellett gabonafélékben, hüvelyesekben, pörkölt kávéban, sörben, szárított gyümölcsökben, borban, kakaóban, mogyorófélékben és fűszerekben fordulhat elő, fogyasztásuk esetén felhalmozódhatnak a szervezetben - ismertette közleményében a hatóság.

Borítófotó: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!