Ne edd meg a karácsonyfád! – üzenik az élelmiszer-biztonsági szakértők

Szokatlan felhívást tett közzé a belga élelmiszer-biztonsági hivatal vízkereszt után: senki se próbálja megenni a karácsonyi díszektől megfosztott fenyőfáját!

A felhívás előzménye, hogy a környezetvédelemre nagy hangsúlyt fektető Gent városának önkormányzata korábban arról osztott meg tippeket weboldalán, hogy miként lehet akár étkezési célokra is újrahasznosítani az ünnep után feleslegessé vált fákat. Hagyományos skandináv receptekre hivatkozva írnak arról, hogy lehet a fáról lerázott tűleveleket blansírozni és szárítani, majd például vaj ízesítésére hasznosítani. Bármennyire is izgalmasnak tűnhet azonban felülni erre az egzotikus gasztronómiai vonatra, a belga Szövetségi Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (AFSCA) máris meghúzta a vészféket – írja a ScienceAlert.

tűlevelek, fenyőlevelek, karácsonyfa
A karácsonyfa tűlevelei semmi esetre sem valók élelmiszereinkbe. Fotó: Getty Images

„A karácsonyfák nem valók arra, hogy bekerüljenek az élelmiszerláncba” – hangsúlyozza közleményében a hatóság. Hozzáteszik, a fenyők fogyasztása sem emberek, sem állatok esetében nem biztonságos. Nem tudhatjuk biztosan például, hogy nincsenek-e a leveleken növényvédőszer-maradványok, esetleg nem kezelték-e a növényt égésgátlókkal. Amennyiben ezek bejutnak a szervezetbe, annak súlyos, legrosszabb esetben végzetes egészségügyi következményei lehetnek. Összességében így az AFSCA senkinek sem javasolja, hogy feleslegessé vált ünnepi díszével dúsítsa étrendjét.

A felhívás egyébként nem kerülte el a genti önkormányzat figyelmét sem, amely utólag finomított ötletadó cikkén. Annak eredeti címe ugyanis úgy hangzott: „Edd meg a karácsonyfád”. Ehelyett immár az „A skandinávok megeszik a karácsonyfáikat” cím fogadja a weboldal látogatóit.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +11 °C

Döntően napos idő várható felhőátvonulásokkal. Főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!