Mit együnk kenyér helyett?

Nem csak arra figyelhetünk, hogy húsmentesen táplálkozzunk - néhány hagyományos fogás kevesebb kalóriával is elkészíthető.

A hagyományos, kalóriadús ételeknek is elkészíthetjük az egészségesebb és kevésbé hizlaló változatát. A krémleveseket lecserélhetjük például könnyű zöldséglevesekre, fasírt helyett készíthetünk zöldségtallérokat, a kenyeret pedig felválthatjuk élesztő nélküli lepényre.

Krémleves helyett: Könnyű spárgaleves

Hozzávalók 6 személyre

  • 2 csomag (1 kg) zöldspárga
  • 1 teáskanál fruktóz vagy nyírfacukor
  • 1,5 liter víz vagy csirkehúsleves (készülhet levesporból is)
  • 2 dl sovány tejföl vagy zabtejszín
  • 1 tojás sárgája
  • 1 evőkanál barna rizsliszt
  • 1 nagy csokor finomra vágott friss petrezselyem

Miután a spárgát megmostuk, hajlítsuk meg a szárakat, míg el nem törnek. Az így kapott két szárrész közül a spárga feje felé eső, hosszabbik részét fogjuk felhasználni. Vágjuk 3 cm-es darabokra, és a fejrészt egyelőre tegyük félre. A spárga szárának vége túlságosan fás, így fogyasztásra nem alkalmas, viszont az íze miatt érdemes belefőzni az alaplébe. Tehát sós, cukros vízben vagy a csirkehúslevesben először főzzük meg a szárvégeket, majd 15 perc után vegyük ki, és tegyük a levesbe a többi spárgadarabot, kivéve a fejeket.

Körülbelül 10 perc főzés után adjuk hozzá ezeket is, és főzzük további 3 percig. A tejfölt vagy a zabtejszínt jól keverjük ki a tojássárgájával és a rizsliszttel, és adjunk hozzá a forró levesből is. Amikor egyneművé vált, folyamatos keverés mellett öntsük a leveshez. Végül szórjuk meg petrezselyemmel, forraljuk 1-2 percig, és tálaljuk.

Könnyű spárgaleves: kenyér helyett (Fotó: Europress)

Könnyű spárgaleves: kenyér helyett (Fotó: Europress)

Fasírt helyett: Brokkolitallér pórés párolt céklával

Hozzávalók 4 személyre

A brokkolitallérhoz:

  • 15 dkg barna rizs
  • 15 dkg fagyasztott brokkoli apróra vágva
  • 1 evőkanál fehér tönkölyliszt vagy 1 evőkanál rizsliszt és 1/2 evőkanál keményítő
  • 1 gerezd zúzott fokhagyma
  • 1 csokor petrezselyem finomra vágva
  • szerecsendió
  • olívaolaj
  • zsemlemorzsa

A céklához:

  • 5 dkg vaj
  • 1 db 15 cm-es póréhagyma
  • 3 cékla nagyobb kockákra vágva
  • só, ételízesítő
  • 5 dkg dió apróra vágva

A barna rizst háromszoros mennyiségű sós vízben megfőzzük és félretesszük hűlni. Amikor kissé kihűlt, összegyúrjuk a többi hozzávalóval, annyi olívaolajat és zsemlemorzsát adva hozzá, hogy jól formázható legyen. Ezután 4-5 cm átmérőjű, ujjnyi vastag tallérokat formázunk belőle, olajjal kikent tepsibe tesszük, és 180 fokos sütőben, ropogósra sütjük. (Ne süssük túl, mert könnyen megkeményedik.) A vajon megfuttatjuk a póréhagymát és a céklát, majd kevés vizet, sót és ételízesítőt adunk hozzá és készre pároljuk. A diót kicsit megpirítjuk és tálaláskor a céklaragura szórjuk.

Kenyér helyett: Élesztő nélküli rozslepény

Hozzávalók 4 db 12-14 cm átmérőjű lepényhez

  • 1/2 kg rozsliszt
  • 1 teáskanál köménymag
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • 1 púpozott teáskanál só
  • 7 dkg olvasztott vaj vagy kókuszzsír
  • 2 dl langyos víz

A hozzávalókat alaposan összekeverjük, néhány percig gyúrjuk, majd 5-10 percig pihentetjük. Ezután négyfelé vágjuk, és gombócokat formázunk belőle. Lisztezett deszkán sodrófával 12-14 cm-es lepényeket nyújtunk belőlük, és egy tepsire tesszük. Tetszés szerint sütőpapírt is tehetünk alá. A tetejüket megszurkáljuk villával, vagy rácsosan bevagdossuk, és előmelegített sütőben 180 fokon 20-25 perc alatt készre sütjük.

Forrás: Nők Lapja Egészség

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.