Mikotoxinokkal lehetnek tele ezek az italok

24 mandula- és 37 zabitalt vizsgáltak vettek górcső alá a német szakértők – elszomorító eredményeket kaptak.

Bizonyos fajta növényi italokban akár veszélyesen sok mikotoxin is lehet – figyelmeztette Facebook-követőit az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer. Magyarázatuk szerint a mikotoxinok olyan erős biológiai hatású anyagok, amelyeket egyes penészgombák termelnek, és az élelmiszerekben természetes módon képződő legveszélyesebb méreganyagok közé tartoznak.

hasát fogó nő egy pohárnyi tejet tart a kezében
Bizonyos fajta növényi italokban akár veszélyesen sok mikotoxin is lehet. Fotó: Getty Images

Csupán a szójaitalok szerepeltek jól

A Német Szövetségi Kockázatértékelési Intézet (BfR) friss vizsgálatának célja annak kiderítése volt, hogy a növényi alapú tejhelyettesítő italokban mennyi mikotoxin található, és ezek mennyire veszélyesek a fogyasztókra nézve. Az értékelést a különösen veszélyeztetett, fél és 6 év közötti gyerekekre korlátozták, ugyanis a gyermekek a testtömegükhöz viszonyítva általában több élelmiszert – ezzel együtt pedig így több nemkívánatos anyagot – fogyasztanak el, mint a felnőttek.

Mint kiderült, hogy a 24 vizsgált mandulaital-mintából 23-ban kimutatték az aflatoxin B1 jelenlétét. A kockázatértékelés során tehát a szakértők arra jutottak, hogy a mandulaitalok rendszeres fogyasztása közepes valószínűséggel egészségkárosodást okozhat ilyen korú gyermekeknél. 

37 zabitalt is megvizsgáltak, amelyek közül 29-33 mintában voltak jelen különféle mikotoxinok. A BfR úgy véli, hogy a zabitalok fogyasztása valószínűleg nem okoz egészségkárosodást a gyermekeknél, azonban szem előtt kell tartani, hogy más zabtermék (például a zabpehely) szintén tartalmazhat a Fusarium toxinokat, így az egészségkárosodás valószínűsége nő, ha a gyermek egyszerre többféle zabterméket is fogyaszt.

A szójaitalokban nagyon kevés mikotoxint találtak, ezért ezen italok fogyasztásának kockázata gyerekekre nézve elhanyagolható” – tették hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!