Miért nem jó csak nyers zöldségeket enni?

Mindannyian azon nőttünk fel, hogy jobb nyers zöldségeket enni, mert több tápanyag van bennük, mint a főtt zöldségekben. Ez azonban nem minden esetben igaz - derült ki brit táplálkozási szakértők nyilatkozataiból.

Mel Wakeman, a Birmingham City University szakértője szerint számos étel esetében tanácsos lenne keverni a főtt és a nyers változatokat, ugyanis szervezetünknek az lenne a leghasznosabb. De milyen ételekről is van szó?

Öt tételt emelt ki a szakértő a mindennap fogyasztott élelmiszerek listájáról: ezek a gombák . Elmondása szerint ugyanis a növényekben található tápanyagok jó része kevésbé emésztődik jól a gyomorban, mint az állati forrású tápanyagok. A növényi rostok ugyanis kifejezetten szeretnek ásványi tápanyagokhoz kapcsolódni, emiatt pedig testünk kevésbé tudja felhasználni ezeket.

A hő hatására a rostok lebomlanak, több ásványi anyagot tudunk így felvenni az ételből. Fontos tudni, hogy a zöldségekben és gyümölcsökben lévő tápanyagok jó része a sejtfalakban van: ezek felszabadulnak a főzés hatására, így nemcsak könnyebben lesznek elérhetők a szervezet számára, hanem könnyebben fel is tudjuk dolgozni ezeket.

A böjti időszakban nem csak arra figyelhetünk, hogy húsmentesen táplálkozzunk, hanem a kevesebb kalóriabevitelre is odafigyelhetünk. Kenyér helyett készíthetünk például élesztő nélküli rozslepényt. A receptért kattintson! A főzés például növeli a paradicsom likopintartalmát, a prosztatarák kockázatát csökkenti. Tanácsos azonban étrendünkben kombinálni a főtt és a nyers paradicsomot, mivel a főzés hatására a többi vitamintápanyag tartalma csökken a paradicsomban. Ugyanúgy érdemes kombinálni a főtt és a nyers változatokat a sárgarépából is: a hő hatására ugyanis ennek karotenoidtartalma nő meg, amelyet erős antioxidánsként tartunk számon. (Főzés helyett mikrózhatjuk vagy gőzölhetjük is.)

Miért nem jó csak nyers zöldségeket enni?

A spenót gazdag úgynevezett oxalátokban, amelyek megkötik a benne lévő vasat vagy kalciumot. Azonban mind a rostok, mind pedig az oxalátok hatására kifejezetten nehéz feldolgoznunk a vasat , ezért is van az, hogy sok sötétzöld levelű növény vastartalmának csak körülbelül 5 százalékát tudjuk felvenni. A főzés hatására viszont az oxalátok mennyisége akár 15 százalékkal is csökkenhet. (Túlfőzni azonban a spenótot sem tanácsos, mert akkor búcsút mondhatunk a többi tápanyagnak.)

Mi van még a 100 százalékos narancslében? A spárgából hevítés hatására több polifenolt vehetünk fel: a teában, vörösborban és csokoládéban is megtalálható polifenol erős antioxidáns és többfajta előnyt biztosít a szívroham és rák ellen.

A gombákban pedig jelentős mennyiségű vitamin és egyéb mikrotápanyag van, a főzés pedig növeli ezek tápanyagértékét. Mivel azonban a gombák gyorsan felszívják az olajat, nem mindegy, hogy mennyit és milyet használunk a főzéshez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!