Melyik lesz Magyarország Cukormentes Tortája 2020-ban?

A szegedi Virág Cukrászda két terméke, valamint a pilisszentiváni Ludwig & Mentesi Kft., a monori AMI Süti Kft. és a tápiószecsői Hisztéria cukrászda egy-egy alkotása jutott az idei Magyarország Cukormentes Tortája verseny döntőjébe.

Idén kilencedik alkalommal hirdetett közös versenyt az Ipartestület, valamint az Egy Csepp Figyelem Alapítvány. A cukrászok a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által jóváhagyott alapanyaglistát használják fel a cukormentes torták elkészítéséhez. "Idén is kiváló munkák születtek, minden versenybe nevezett tortában volt fantázia. Elsősorban az alapanyagokat és az ízvilágot értékeltük, természetesen a szénhidrát és a kalória értékek mellett. A cukrász szakma egyik csúcsa, hogy Magyarország születésnapjára tortát készíthetünk" - mondta Nándori László, a zsűri elnöke, korábbi háromszoros győztes a szerdai eredményhirdetésen a fővárosi Zila Kávéház és Étteremben.

Mi történik, ha elhagyjuk a cukrot? A cukorról leszokni, illetve jelentős mértékben csökkenteni a cukorfogyasztást nem könnyű, de nagyon megéri: laposabb has, szebb, fiatalosabb, egészségesebb bőr lesz a jutalmunk, és ez még messze nem minden. Részleteket itt olvashat.

A cukormentes alkotások versenyén tizenhét torta indult. A zsűri döntése alapján döntőbe került a szegedi Virág Cukrászda két tortája, a Kicsi Mogyoró és a Csicsíjja. Előbbi jellemző ízei között szerepel a napraforgókrém, a tejszínes mogyorókrém, a tonkababos erdei velő és az almaropogós, utóbbiban a chiamag lisztes-köleslisztes-tökmaglisztes felvert és az eperkrém.

A zsűrinek idén is rengeteg finom és dekoratív torta közül kell választania. Fotó: Egy Csepp Figyelem Alapítvány
A zsűrinek idén is rengeteg finom és dekoratív torta közül kell választania. Fotó: Egy Csepp Figyelem Alapítvány

Szintén bejutott a fináléba a pilisszentiváni Ludwig & Mentes Kft. Szentivánéjiálom fantázia nevű tortája (céklás-almás felvert, fahéjas meggylekvár, tejszínes-zabpelyhes angolkrém), a monori AMI Süti Kft. AMI Pisztáciája (pisztáciás joconde tészta, málna betét, fehércsokoládé és pisztácia mousse), illetve a tápiószecsői Hisztéria cukrászda Szecsői Mámor nevű alkotása, amely kakaós piskótát, étcsoki mousse-t, málnás áztatót és zselébetétet tartalmaz.

Nem marad el a Magyar Ízek Utcája

A koronavírus-járvány lecsengésével a hazai cukrász szakma is nagyon nehéz időszakon van túl. "Minden jel szerint idén is lesz Magyar Ízek Utcája augusztus 20-án a Várkert Bazárban, ahol a Magyarország tortája, valamint a Magyarország cukormentes tortája verseny győztese bemutatkozik" - mondta Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének ügyvezetője.

A nyertes tortákat várhatóan augusztus elején jelentik be, a legjobb alkotásokat Magyarország több száz cukrászdájában meg lehet majd kóstolni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.