Megehetjük a barna foltos gyümölcsöt?

Általában az emberek a növények külalakjából próbálják megítélni, mennyire frissek, és hogy nem jelentenek-e veszélyt az elfogyasztásuk.

Mára hozzászoktunk, hogy mindenből a legszebbet, legfrissebbet vegyük meg, ennek eredményeképpen például 2010-ben az Egyesült Államokban mintegy 30 milliárd dollár értékű zöldség és gyümölcs került a kukába, esztétikai okokból. Ha zárás környékén látogatunk el egy boltba, a zöldség-gyümölcs részlegen többnyire már csak a kevésbé vonzó, foltos, betegnek tűnő darabokat találjuk, amiket korábban a vásárlók otthagytak.

Miért keletkeznek a foltok?

De mitől is néznek ki így ezek a növények? Nos, a foltok tulajdonképpen annak bizonyítéka, hogy a növény felvette a harcot valamilyen kórokozóval. Mint minden élő organizmus a Földön, a zöldségek és a gyümölcsök is együtt élnek számtalan mikrobával. Ezek közül sok hasznos számukra, például a bennük lévő tápanyag termelődését generálják.

Megehetjük a kevésbé friss gyümölcsöt is?

Megehetjük a kevésbé friss gyümölcsöt is?

Akadnak olyanok is, amik viszont támadják őket, és ilyenkor a növény is megpróbál védekezni. A mikrobák számtalan úton a növényekre juthatnak, akár öntözés során a földről felfröccsenő víz segítségével. Ha elég sokan vannak, megtámadják a zöldség vagy gyümölcs egyébként viaszos kültakaróját a benne lévő tápanyag és cukor megszerzésének reményében.

Mikor kivonják a gyümölcsből a tápanyagot, annak sejtjei színüket vesztik, ekkor jelennek meg a barna foltok a héjon. Ha olyan növényt látunk, amin nagy barna folt van, lyukkal a közepén biztosak lehetünk, hogy rengeteg mikroorganizmus található benne. De a baktériumok a már leszedett gyümölcsöt is megtámadják, méghozzá a leszedés során keletkezett sérülésekbe hatolva. Ilyen esetekben találkozhatunk a rendkívül puha, és nem túl vonzó gyümölcsökkel.

Fontos azonban tudni, hogy a növényeket támadó baktériumok legnagyobb része az emberre teljesen ártalmatlan. Nyugodtan megehetjük a foltos, nem túl szép növényeket is, ahogy azt déd- és ükanyáink is tették. Aki nem szívesen veszi a szájába a barna foltos gyümölcsöt vagy zöldséget, egyszerűen távolítsa el a nemkívánatos részt.

Más a helyzet, amikor a gyümölcs, a zöldség vagy másé élelmiszer nemcsak foltos, hanem penészes is. Mennyire veszélyes a penészes étel?

Forrás: medicaldaily.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!