Maradékból főztünk

Bár a többszörösen megmelegített és tálalt ételekért a legtöbben nem rajongunk, a hétvégi maradékot még sincs szívünk kidobni. Nem is kell, inkább csak gondoljuk újra, és készítsünk el más formában!

A szósszal, mártással főzött ételek többnyire nem okoznak gondot, ha hétvége után hétköznap is előkerülnek a hűtőből, nem úgy a sült húsok és halak, amik frissen az igazán jók. Nem kell azonban a száraz falatokat csak azért is lenyomni a torkunkon, inkább használjuk fel alapanyagként új ételek elkészítéséhez.

Húsos táska bazsalikomos paradicsommártással

Elkészítési idő: 1 óra 20 perc

Hozzávalók 4 személyre:

30 dkg maradék főtt vagy sült hús, ledarálva

1 tojás

20 dkg mélyhűtött brokkoli , felengedve és apróra vágva

1 piros csilipaprika, finomra aprítva

só, őrölt fekete bors

1 kiskanál kakukkfű

1 csomag mélyhűtött leveles tészta, felengedve

a megkenéshez:

1 tojássárgája

a mártáshoz:

20 dkg konzervparadicsom

1 kis vöröshagyma, elnegyedelve

1 csokor bazsalikom

2 evőkanál extra szűz olívaolaj

só, őrölt fekete bors

A darált húst a tojással, a brokkolival és a csilivel összekeverjük, majd sóval, borssal és kakukkfűvel ízesítjük. A tésztát liszttel megszórt deszkán fél centi vastagra kinyújtjuk, és 10x10 centis darabokra vágjuk. A húsos keveréket a tésztalapokon elosztjuk, majd batyuszerűen a tészta szemközti csücskeit összefogjuk. A megtöltött tésztát sütőlapra sorakoztatjuk, a tetejüket felvert tojássárgájával megkenjük, majd 180 °C-ra (légkeveréses sütőben 165 °C) előmelegített sütőben aranysárgára sütjük. Közben a mártáshoz a paradicsomot a hagymával, a bazsalikommal és az olajjal összeturmixoljuk, sóval és borssal ízesítjük. A meleg húsos tésztát a mártással tálaljuk.

Főzzünk maradékból: sült halszeletek hagymás-szárzelleres páclében (Fotó: Europress)

Sült halszeletek hagymás-szárzelleres páclében

Elkészítési idő: 15 perc + az érlelés

Hozzávalók 4 személyre:

5 dl víz

só

3 babérlevél

1 kiskanál mustármag

2 evőkanál nyírfacukor

4 evőkanál fehérborecet

2 vöröshagyma, karikákra szeletelve

1 szárzeller, karikákra vágva

8 maradék sült pontyszelet

1 mokkáskanál kakukkfű vagy borsikafű

1 piros színű csilipaprika, vékony karikákra vágva

A vizet a sóval, a babérlevéllel, a mustármaggal , a cukorral és az ecettel ízesítve felforraljuk. A forralt vízzel a hagymát és a szárzellert leforrázzuk, és hűlni hagyjuk. A sült halszeleteket a hagymás szárzellerrel tálba rétegezzük, és a lehűlt fűszeres vízzel leöntjük. A kakukkfűvel vagy borsikafűvel megszórjuk, és letakarva, hűvös helyen 1-2 napig érleljük. Tálaláskor a csilipaprikával megszórjuk.

Magazinajánló:

Március-áprilisi lapszámunk tartalmából: 13 könnyű, tavaszi édesség - Máj- és epekímélő ételek • Tartsanak velünk tisztítókúrát! - Húsvéti kalács és kuglóf gluténmentesen - Müzlikészítés házilag - Tojásallergia: így helyettesítsük a tojást! - Természetes antibiotikumok a csalóka tavaszra - Immunerősítő finomságok gyerekeknek - Étrend terhességi toxémiára • Előfizetőinknek Máriatövis étrend-kiegészítő

Megújult rovatokkal, még több egészséges tartalommal! Március 5-től az újságosoknál!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!