Magyaros ételekkel a karcsú vonalakért

A magyar konyhára jellemző a sokszínűség és az intenzív ízek, de a hagyományos módon elkészített ételek a legtöbb esetben nehezek a gyomornak. Lemondanunk mégsem kell róluk, egy kis kreativitással könnyeddé varázsolhatjuk az otthon melegét idéző étkeket.

Ha egy külföldit megkérünk 3 napos itt tartózkodása után, hogy említsen pár magyaros ételt, a következőket biztosan hallani fogjuk tőle: gulyás, hortobágyi húsos palacsinta, pörkölt, és valamilyen főzelék. Ha átlapozzuk egy átlagos magyar étterem étlapját ott is fellelhetjük ezeket az ételeket, itt persze brassói, bundázott ételek és egyéb zsíros, cupákos húsételek is szerepelnek majd. A magyar ember szereti a meleg, zsíros, fűszeres ízeket. Azonban a túlzott zsírfogyasztás amellett, hogy szív- és érrendszeri megbetegedésekhez vezet, a legújabb kutatások szerint az agyat is károsítja. Szerencsére ma már szinte minden "nehezebb" alapanyagnak megtalálhatjuk az egészséges alternatíváját.

Pörkölt alapú ételek

Egy jó pörkölt felér egy szerelmi vallomással - tartják a férfiak. Valóban, egy omlós húsú sertéspörkölt kockaburgonyával, mellé egy kis csalamádéval olyan fogás, ami egyik valamirevaló háziasszony repertoárjából sem hiányozhat. Kis csalással azonban könnyű és egészséges ételt is varázsolhatunk az asztalra. A hús megválasztásánál részesítsük a soványabb húsokat előnyben. A csirkemell és pulykamell is jó választás lehet, de választhatjuk a combhúst is, az sokkal szaftosabb. A borjúhús a diétás étrend kedvelt alapanyaga alacsony zsírtartalma és könnyű emészthetősége miatt, persze, aki ezt választja, kicsit mélyebben kell, hogy a zsebébe nyúljon.

Az állati zsiradék és az olaj helyett a semleges ízű kókuszzsírt részesítsük előnyben. Sütéshez, főzéshez ez a - mai ismereteink szerint - legegészségesebb változat, hiszen, bár 92%-ban telített zsírt tartalmaz, zsírsavai közepes lánchosszúságúak, így megemésztéséhez nem kell enzim. Röviden: a szervezetet nem terheli meg. Emellett laurinsav tartalma mely a kókuszzsíron kívül az anyatejben található – magas, így az immunrendszerünket is erősíti, vírus- és gombaölő hatása is jelentős. Rossz hír, hogy nem adják olcsón, viszont többször is felhasználható, ugyanis hő hatására nem szabadulnak fel benne káros anyagok.

Egy igazi pörkölt eszenciája a paradicsomot és paprikát is tartalmazó pörköltalap, melybe fokhagymát is apríthatunk, és amit a felkockázott hússal együtt szakaszosan, türelemmel pároljunk. A fűszerpaprikát, ha tehetjük, ellenőrzött helyről szerezzük be, a kömény helyett pedig bátran próbáljuk ki a római köményt , mely intenzívebb, izgalmasabb ízt ad.

Aki paprikásra vágyik, az a zsíros 20%-os tejföl helyett használjon kecskejoghurtot, vagy rizs/zabtejszínt, amit egy kis citrom levével könnyedén be lehet savanyítani. Köretnek krumpli helyett barnarizst vagy teljes kiőrlésű lisztből és zablisztből készült nokedlit tálaljunk fel mellé.

Főzelékek

A magyar konyha sajátja ez a zöldségekben bővelkedő, feltétekkel a főzelék íz- és tápanyagtartalmát remekül kiegészíthető egytálétel. A rántást egy az egyben felejtsük el, a habarást igyekezzünk zsírszegény tejtermékkel, vagy rizs/zabtejszínnel és teljes kiőrlésű- vagy rozsliszttel megoldani. A legegészségesebb megoldás azonban, ha a főzelékünket saját magával dúsítjuk. Ehhez elég a főzelék egyharmadát botmixerrel pépesíteni. Fontos, hogy mindig szezonális zöldségeket válasszuk, a feltét pedig ne zsírtól csöpögő bundázott falat legyen. Spenótba zsírszegény sajt, tökfőzelékre roston csirkemellkockák, babfőzelékre mangalicaszalonna lehet a jó választás.

Palacsinta

Kicsik és nagyok kedvence a római korból származó, sós és édes formában is elkészíthető finomság. A Balaton-parton kapható nutellás palacsinta csábító és sokszor kihagyhatatlan, otthon azonban elkészíthetjük a lelkiismeret-furdalás nélkül fogyasztható változatát. A tésztához 70%-ban teljes kiőrlésű lisztet, 30%-ban zablisztet használjunk, tölteni pedig nyírfacukorral édesített zsírszegény túróval, cukormentes lekvárral, reszelt almával, banánpéppel, vagy nyírfacukros fahéjjal, illetve karobporral tölthetjük. A kisütéshez itt is kókuszzsírt használjunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!