Ilyen ételeket ne válasszunk az étteremben!

Ha étteremben eszünk, nehéz ellenállni az étlapon szereplő sok-sok finomságnak, de talán nem is kell, hiszen ennyinek még az egészségtudatos étkezésbe is bele kell néha férnie. Néhány étellel viszont érdemes vigyázni, sok ártalmas dolgot tartalmazhatnak!

Kétfajta ember létezik. Az egyik, ha étterembe megy, szeret újfajta ételeket kipróbálni, míg a másik inkább a hagyományos, jól bevált ételeket választja, mondván, azt biztosan nem lehet elrontani. Bármelyik csoporthoz is tartozzunk, néhány étellel nem árt óvatosnak lenni, mert felesleges kalóriákat és túl sok zsírt tartalmazhatnak. Persze ez sokszor fel sem tűnik nekünk, hiszen az ételek köszönhetően a megfelelő marketingnek - igencsak kacifántosan vannak elnevezve. Nézzük a legveszélyesebb kifejezéseket!

Bundázott

Avagy panírozott ételek, amelyek az egyik legegészségtelenebb kategóriát képviselik. Ugyanis a tojásos-lisztes-zsemlemorzsás (adott esetben) panír megemésztése igen nagy feladat elé állítja emésztésünket, akár több órára is lekötve energiánkat. A bunda ráadásul rengeteg zsírt képes felszívni, melynek nagy része felesleges szervezetünk számára.

Tempura

Ezzel a kifejezéssel elsősorban japán, thai, távol-keleti éttermekben találkozhatunk. A bundázott kifejezés távol-keleti megfelelője. Főként rák-, zöldség- vagy csirketempura kapható, melyet valamilyen szószban kell megmártani, és úgy elfogyasztani. Fentieknek megfelelően inkább ezt is hagyjuk ki.

Mázas

Ami annyit jelent: sziruppal bevonva, meglocsolva. A máz többnyire cukorszirupból készül, jobb esetben mézből. Húsok ízesítésére, fényezésére használják, de sokszor feleslegesen más irányba viszi el az étel ízét, és ráadásul plusz kalóriákat is tartalmaz. Cukrot együnk a desszerttel, ne a főétellel! Mindennek megvan a maga helye és szerepe!

Öntet

Ha egy saláta mellé odaírják, hogy öntettel készül, kérdezzük meg, mit tartalmaz az öntet. A legtöbb alapját ugyanis a majonéz adja, és sokszor felesleges mennyiségű cukrot vagy édesítőszert is tesznek bele. Ha lehet, kérjünk külön olívaolajat és balzsamecetet vagy natúr joghurtot, és locsoljuk meg ezzel salátánkat.

Kruton

A krutont levesekhez illetve salátákhoz szokták betétként kínálni, ami nem más, mint zsírban pirított kenyérkocka, éppen ezért rengeteg felesleges kalóriát ás zsírt tartalmaz.

Szószok

A szószok, mártások nagy része sok cukrot tartalmaz, és sokszor nem is helyben, az étteremben készítik el, hanem készen vásárolt porokból, melyek sokszor nem nélkülözik a mesterséges hozzávalókat. Az öntetekhez hasonlóan a mártásokról is érdeklődjünk a pincértől, és ha lehet, kérjünk inkább helyettünk fokhagymás olívaolajat , amely fenséges ízt adhat ételeinknek.

Desszertek

Ma még csak kevés helyen találkozhatunk olyan desszertekkel, melyek nem finomított liszttel és cukorral készültek el. Ezek sajnos nemcsak igazi kalóriabombák, de semmilyen tápanyagot sem tartalmaznak szervezetünk számára. Válasszunk inkább helyettük friss gyümölcsöket, kiválóan és természetes módon csillapítják édesség utáni vágyunkat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A délnyugati, déli tájakon is csökken a felhőzet. Az ország nagy részén derült idő várható csapadék nélkül. A keleti országrészben élénk marad az északias szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.