Így öl a helytelen táplálkozás

Világviszonylatban a halálozás 20 százaléka a helytelen táplálkozásra vezethető vissza - derül ki egy friss tanulmányból.

"A világon 2017-ben több halálesetet okozott a teljes kiőrlésű termékeket, friss gyümölcsöt és magvakat nélkülöző táplálkozás, mint a transzzsírokban, cukrozott italokban, vörös húsban és feldolgozott élelmiszerekben gazdag táplálkozás" - olvasható az új tanulmányban, amely 195 ország adatait vizsgálta 1990 és 2017 között.

étkezés, táplálkozás, egészségtelen táplálkozás, egészségtelen életmód, halál
A helytelen táplálkozás szív- és érrendszeri betegségeket eredményezhet. Fotó: 123rf

Ezzel ártunk magunknak leginkább

Ez a vizsgálat megerősítette azt, amit évek óta gondolnak, vagyis hogy a rossz táplálkozás több halálesetért felel, mint bármely más rizikófaktor - emeli ki Christopher Murray, a tanulmány szerzője.

A napi ajánlott sóbevitel mennyisége 2300 milligramm, amely egy evőkanálnyinak felel meg. Ha pedig valaki elmúlt 50 éves, magas a vérnyomása, illetve cukorbeteg, akkor 1500 milligrammnál több nem javasolt a számára. A túlzott sófogyasztás veszélyeiről itt olvashat bővebben!

"Miközben a só, a cukor és a zsírok kerültek az elmúlt 20 évben az egészségpolitikai viták középpontjába, eredményeink arra utalnak, hogy a legjelentősebb egészséget befolyásoló rizikófaktorok a túlzott sófogyasztás, valamint az olyan egészséges élelmiszerek fogyasztásának hiánya, mint a teljes kiőrlésű termékek , zöldségek és magvak" - hangsúlyozták a kutatók.

Életek millióit követeli a rossz életmód

A helytelen táplálkozás leggyakrabban szív- és érrendszeri betegségeket eredményez. Ezek 2017-ben 10 millió ember halálát okozták. Emellett 913 ezer életet követeltek az egészségtelen életmód miatt kialakult daganatok, valamint 339 ezren haltak bele a cukorbetegség szövődményeibe.

A táplálkozással összefüggésbe hozható halálesetek száma Izraelben volt a legalacsonyabb 2017-ben: 100 ezer lakosra 88,9 ilyen halálozás jutott. A második helyre Franciaország került 89,1 fővel. Szlovákiában 100 ezer emberre 356,3 olyan halál jutott, amely a helytelen táplálkozás miatt következett be. A legrosszabb helyzetű országok között van Üzbegisztán, ahol az összes haláleset 43,7 százalékát okozta a nem megfelelő táplálkozás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!