Így készítsünk fagyit házilag!

A fagylalt elválaszthatatlan kelléke a nyárnak, otthon is könnyedén elkészíthetjük. Ismerjék meg hozzá az alapreceptet, amit aztán ízlés, no és persze a szezon szerint, bármilyen gyümölccsel elkészíthetnek.

A nyári időszakban könnyű a dolgunk, hiszen sokféle friss gyümölcs kapható, melyek remek alapot adnak gyümölcsös fagyik készítéséhez. Ám, ha előrelátóak vagyunk, felkészülhetünk az ínségesebb időszakokra is. A fagyasztó ebben igazán jó társnak bizonyul.

Ennek a receptnek az elkészítéséhez nem lesz szükségünk fagylaltgéphez, csupán egy erős aprítógépre. Ugyanis a gyümölcsöt fagyott állapotban használjuk fel. Így, ha friss gyümölcsből készítjük a fagylaltot, előtte fagyasszuk le!

Ha megfelelő keményre fagyott, vegyük elő, tegyük az aprítógépbe – 4 személyre 50 dkg gyümölcs elegendő -, adjunk hozzá 2 kispohár görög joghurtot , ízesítsük mézzel, és a gyümölcs fajtájától függően fahájjal, vaníliával, gyömbérrel, esetleg mentával, citromfűvel.

Utóbbiak az édes gyümölcsökhöz jól illenek, az eper és a málna finom vaníliával, a barack és a szilva pedig a fahéjjal. Ha ezzel megvagyunk, alaposan aprítsuk az egészet össze, majd öntsük műanyag tálkákba, és fogyasztásig tegyük vissza a fagyasztóba, de legalább fél órát hagyjuk bent.

Csinos desszertpoharakba tálalva, friss gyümölccsel a tetején kínáljuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!