Hőhullámok ellen hatástalan a lenmag

Hatástalan a lenmag a változókori hőhullámok enyhítésében - ismertették tanulmányukat az amerikai kutatók.

Sandhya Pruthi kutatásvezető, a rochesteri (Minnesota) Mayo Klinika professzora elmondta, hogy meglepte őket az eredmény, mert a korábbi, kisebb méretű vizsgálat hatásosnak mutatta a lenmagot a menopauza tüneteinek csökkentésében.

A hőhullámok a változó koron kívül gyakran előfordulnak az emlődaganatok hormonális kezelését követő tünetek között is, és sok esetben jelentősen rontják az érintett nők életminőségét.

Bár az ösztrogénterápia számos esetben hatékonyan csökkenti a hőhullámokat, sok nő tart a hormonterápia rákkockázatától - magyarázta Pruthi.

A mostani tanulmányba 188 menopauza után lévő nőt vontak be, akik véletlenszerű kiválasztás alapján hat héten át naponta 410 milligramm növényi ösztrogént (lignanokat) tartalmazó szert vagy placebot kaptak. A résztvevők közül 91 nőnek volt megelőzően mellrákja.

A vizsgálat eredményeit az amerikai klinikai onkológusok társaságának (ASCO) 47. nemzetközi konferenciáján ismertették, amelyet a hét végén tartottak Chicagóban, mintegy 30 ezer kutató és gyógyszeripari szakember részvételével.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +11 °C

Felhőátvonulásokra számíthatunk, viszont emellett is lehetnek hosszabb ideig derült területek. Inkább csak kevés helyen fordulhat elő kisebb eső, zápor. Az északnyugati szél veszít erejéből, de így is nagy területen marad élénk. Késő este 10, 16 fok várható.Hajnalra általában 7 és 13 fok közé, a kevésbé felhős, szélvédett hidegre hajlamos helyeken néhol 5 fok alá is süllyedhet a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!