Hogyan okoz rákot az alkohol?

Több millió középkorú nő bevonásával készült vizsgálatból derült ki, hogy már a mérsékelt alkoholfogyasztás is megnöveli az emlő-, máj- és más daganatok kialakulásának kockázatát. A kutatók szerint már napi egy ital elfogyasztása esetében is ez a helyzet.

Emlőrák A mérsékelt alkoholfogyasztás és az emlőrák kialakulása közötti kapcsolat már régebb óta ismert, ám most kiderült, hogy már kevés alkohol elfogyasztása is növeli a máj és végbél rákjának kockázatát, továbbá a dohányzó nőknél megnő a szájüregi és a gégedaganatok esélye.

Naomi Allen, a brit Oxfordi Egyetem Onko-epidemiológiai Intézetének vezető kutatója és munkatársai több, mint 1,2 millió középkorú brit nő adatait vizsgálták, akik legtöbbje napi egy egység alkoholt fogyasztott. A hétéves nyomonkövetési idő alatt 68775 nőnél diagnosztizáltak rosszindulatú daganatot. A kockázat az alkoholfogyasztás mértékével egyenesen arányosnak bizonyult, az alkohol fajtája nem játszott szerepet.

"A fejlett országokban, ahol a nők jellemzően kevés-mérsékelt mennyiségű alkoholt fogyasztanak, becsléseink szerint minden egyes naponta elfogyasztott plusz ital

Vastagbéldaganat15 új emlő-, máj-, végbél- és szájrákos esetet jelent 1000 75 év alatti nőre vetítve" - mondta el Allen. "A legnagyobb kockázat az emlőrák esetében tapasztalható."

Susan M. Gapstur, az Amerikai Onkológiai Társaság járványtani szekciójának elnökhelyettese azonban kétkedve fogadta az eredményeket, mivel nem derül ki az, hogy ugyanaz-e a kockázat, ha valaki hetente egyszer fogyaszt több egységet, mint ha valaki naponta étkezéshez iszik meg egy pohár bort. Az Amerikai Onkológiai Társaság legfeljebb napi egy egység alkoholt javasol a nőknek és kettőt a férfiaknak. A vörösbor szívbetegségekre gyakorolt kedvező hatása nehezebbé teszi a döntést a nők számára. Dr. Michael Lauer, az Egyesült Államok Nemzeti Szív-Tüdő és Vér-Intézetének prevenciós és oktatási igazgatója a cikkhez írt szerkesztőségi kommentárjában azonban azt írja, a daganatok rizikója nagyobb, mint a szívbetegségre gyakorolt esetleges jótékony hatás és azt javasolja, senki ne kezdjen el alkoholt fogyasztani, csak azért, hogy megelőzze a szívbetegséget.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.