Három könnyű étel nyárra

Az elmúlt években nagy népszerűségnek örvend a kuszkusz használata a gasztronómiában. De mi is pontosan a kuszkusz, és hogyan lehet változatosan felhasználni a konyhában?

A kuszkusz főként Észak-Afrika jellegzetes étele, ami valójában finom, apró szemű búzatöret. Ahhoz, hogy ezt a finomságot élvezhessük, az arab asszonyoknak bizony kemény munkát kell végezniük. Belisztezett, kemény búzából készítik, amit törnek, gyúrnak, sodornak, kevés vizet, olívaolajat és sót adnak hozzá, gőzölik, morzsolják, végül szitán méret szerint porciózzák. Ennek a hosszas és alapos munkának köszönhetően nekünk már nem sok dolgunk van vele, hiszen a gőzölt, apró búzaszemeket főznünk sem kell, elég forró vízzel leönteni, és pár percig fedő alatt párolni.

Sokszínű felhasználás

A kuszkuszt használhatjuk rizs helyett köretként, de ízletes egytálételek is készíthetők belőle, vagy friss, zöldséges saláták. Mivel egyszerű elkészíteni, és bármilyen zöldséggel, sajttal, grillezett hússal vagy hallal összekeverhetők, igazán ideális könnyű ebéd vagy vacsora gyanánt a nyári hónapokban. Sós és édes ételekhez is kiváló, ahogy ezt a következő receptek is mutatják.

Saláta: Korianderes kuszkusz-saláta lazaccal

Elkészítési idő: 30 perc

Hozzávalók 4 személyre:

30 dkg nyers lazacfilé, 1x1 cm-es apró kockákra vágva

½ dl extra szűz olívaolaj

1 csomag finomra vágott friss petrezselyem

1 teáskanál őrölt koriander

1 citrom leve

só, fehér bors

20 dkg kuszkusz

2 evőkanál extra szűz olívaolaj

15 dkg kígyóuborka kockára vágva

10 dkg zöld, magozott olajbogyó karikákra vágva

1 gerezd reszelt fokhagyma

1 chilipaprika karikára vágva

A lazacot olívaolajjal, petrezselyemmel, őrölt korianderrel, a citrom levével, sóval, borssal ízesítjük, és amíg a kuszkuszt elkészítjük hűtőbe tesszük. A kuszkuszhoz kétszeres mennyiségű vizet forralunk, majd beleöntjük a kuszkuszt. Sózzuk, hozzáadunk 2 evőkanál olajat, majd levesszük a tűzről és fedő alatt 10-15 perc alatt készre pároljuk. Ha kihűlt, hozzáadjuk a lazacot, az uborkát, az olajbogyót és a fokhagymát. Tálaláskor friss chilipaprika karikákkal díszítjük.

Egytálétel: Lestyános újburgonya-egytál kuszkusszal

Elkészítési idő: 30-35 perc

Hozzávalók 4 személyre:

5 dkg vaj vagy szűz olívaolaj

3 sárgarépa karikákra vágva

3-4 szál újhagyma apróra vágva

30 dkg apró újburgonya félbevágva

1 teáskanál őrölt kömény

1 cukkini hosszában kettévágva és 1 cm-es-re szeletelve

1 kis csokor lestyán apróra vágva

15 dkg kuszkusz

10 dkg ementáli sajt reszelve

Egy mélyebb serpenyőben megolvasztjuk a vajat, majd néhány percig pirítjuk benne a sárgarépát és a hagymát. Hozzáadjuk a burgonyát, a köményt és a sót, majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, és fedő alatt pároljuk. Amikor a burgonya félig megpuhult, hozzáadjuk a cukkinit és a lestyánt. Ha szükséges pótoljuk a vizet, és készre főzzük. A kuszkuszhoz kétszeres mennyiségű sós vizet forralunk, és amikor már lobog, beleszórjuk a kuszkuszt. Elkeverjük és lefedjük, nem szükséges továbbfőzni, mert megdagad. Tálaláskor a burgonyaragut a kuszkuszra halmozzuk és a reszelt sajttal megszórjuk.

Gluténérzékenyek készítsék kölessel. Hogy vitamindúsabb legyen, egyszerű zöldsalátát tálalhatunk hozzá.

Édesség: Gyümölcsös kuszkusz

Elkészítési idő: 20 perc

Az egyik legkönnyebben elkészíthető, gyors édesség, ami soha nem hagy cserben. Tegyünk tányérba 1 bögre kuszkuszt, majd öntsük le 2 bögre forró tejjel. A tejet előtte mézzel vagy agavésziruppal ízesítsük. tegyünk rá egy fedőt, és hagyni, míg a kuszkusz felszívja az összes tejet, és kihűlt egy kicsit. Közben mossunk meg néhány marok gyümölcsöt, a legfinomabbak hozzá a bogyós gyümölcsök, és szórjuk meg gazdagon a kuszkusz tetejét. Dekoratív poharakba kanalazva, kevés mézzel megcsorgatva kínáljuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Döntően borult idő várható, de délután főként a déli megyékben már szakadozhat a felhőzet. Dél felől szűnni kezd az eső, de estig még többfelé várható gyengülő intenzitású csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, a déli tájakon többnyire 7 és 12 fok között alakul. Késő este 0, +7 fok valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.