Gyilkolt az E. coli baktérium

Egy kétéves kislány E. coli baktérium (EHEC) fertőzésben halt meg Svédországban - jelentette be kedden a svéd járványügyi központ.

"A fertőzés forrását egyelőre nem sikerült felderíteni" - nyilatkozta a központ szóvivője, Aase Sten az AFP hírügynökségnek. Az esetet most vizsgálják. A kislány a Svédország középső részén elhelyezkedő Mora városában tett látogatása alatt betegedett meg június 29-én, és néhány nappal később egy stockholmi kórházban halt meg. A járványügyi központ szerint az EHEC Svédországban utoljára 2005-ben követelt halálos áldozatot.

"Az akkori eset egyetlen személy fertőzésére korlátozódott, a betegség nem öltött járványos mérteket. Abból, amit eddig tapasztaltunk úgy tűnik, hogy ez az eset is egyetlen fertőzést jelent" - áll a központ közleményében.

Az E. coli baktérium legtöbb törzse ártalmatlan, az EHEC baktérium azonban hányingert, hasmenést és potenciálisan halálos veserendellenességeket okoz, ami különösen a legyengült immunrendszerű emberekre, így az idősekre és a kisgyermekekre jelent veszélyt. A járványügyi központ adatai szerint Svédországban az idei évben eddig száz nem halálos kimenetelű EHEC fertőzéses esetet jelentettek.

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?