Így kellene inni a kávét, hogy tovább élhessünk – ezt sokan elrontják

Tovább élhet az, aki rendszeresen fogyaszt kávét – de csak akkor, ha a lehető legegészségesebb formában fogyasztja azt. Mutatjuk, mire kell figyelni!

A fekete kávé rendszeres fogyasztása csökkentheti a bármilyen okból bekövetkező korai halálozás kockázatát – állapította meg az amerikai Tufts Egyetem tanulmánya, amelynek eredményeiről a Rizikometer is beszámolt.

mosolygó fiatal férfi az ágyon hasalva laptopozik és kávézik
Tovább élhet az, aki rendszeresen fogyaszt kávét – de csak akkor, ha cukor és tej nélkül fogyasztja azt. Fotó: Getty Images

Ekkora előnnyel jár a kávéivás

A kutatók számításai szerint napi egy csésze kávé 16, míg napi 2-3 csésze kávé 17 százalékkal csökkenti a korai elhalálozás kockázatát. Három csészénél több kávé napi elfogyasztása azonban már további előnnyel nem jár.

Így a legegészségesebb a kávé

A szakértők megjegyezték ugyanakkor, hogy a kávéfogyasztás egészségi előnyei csak akkor érvényesülnek, ha „feketén”, vagyis cukor, tej és tejszín hozzáadása nélkül isszuk a koffeines forró italt. „A kávé egészségi előnyei a bioaktív vegyületeknek tulajdoníthatók, de az eredmények szerint a cukor és a telített zsír hozzáadása csökkentheti a halálozási előnyöket” – magyarázta a tanulmány vezető szerzője. 

Innen tudhatod, hogy koffeinallergiás vagy

Ahogy már korábbi cikkünkben is olvashattad, az éberséget és energiaszintet fokozó koffein egyebek mellett a kávéban is megtalálható. A legtöbb felnőttnek még napi 400 milligramm koffein bevitele is biztonságos. Egyesek azonban érzékenyek, vagy akár allergiásak is lehetnek a koffeinre, így náluk már kis mennyiség bevitele is gondot okozhat. Mutatjuk, milyen tünetek esetén gyanakodhatsz arra, hogy te is érintett vagy.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

A reggel még felhős tájakon is csökken a felhőzet, és napközben már mindenütt napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet elsősorban hazánk keleti felén kísérhetik élénk, néhol erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!