Vidéken a mai napig besózzák a húsokat, ha nagy mennyiségben tárolni szeretnék, és nem elegendő a hűtő kapacitása. Az emberiség évszázadok óta használja a sót különböző élelmiszerek Index foglalkozott a témával.
A só igazi értékét több száz évvel ezelőtt is a tartósítóereje, és nem az íze adta, ezt a tulajdonságát pedig az ozmózisnyomásnak nevezett jelenségnek köszönheti. Az ozmózis az a kémiai jelenség, amikor a különböző koncentrációjú oldatokban az oldott anyagok megpróbálják homogénen betölteni a teret. Például, ha vesszük a vörösvérsejteket és vízbe rakjuk őket, a félig áteresztő sejtmembránnak köszönhetően a viszonylag sós környezetben lévő sejt (a vörösvérsejt belsejének sókoncentrációja nagyobb, mint a vízé, amibe beletettük) egyre több vizet fog elnyelni – egészen addig, amíg szét nem robban. Ha ugyanezt a vörösvérsejtet olyan vízbe rakjuk, amely sósabb, mint a sejt belsejében lévő folyadék, fordított folyamat játszódik le: a sejt egészen addig vizet veszt, amíg össze nem nyomódik.
A húson számos mikróba tanyázik, a tartósítás lényege ezek életkörülményeinek ellehetetlenítése. Egyik módja a hűtőszekrény, ahol a mikróbák terjedéséhez szükséges hőmérséklet nem biztosított, másik pedig a sózás, ami miatt nem tudnak a húson túlélni az ott élősködő, apró lények. Minél több sót használunk, annál erősebb a hatás. A cukorral is ugyanez érhető el, gyakran használják is a só erőteljes ízének ellensúlyozására. A só és a cukor emellett gyengíti a mikrobák DNS-ét is, illetve a cukor halmozza a mikroorganizmusokat gyilkoló vegyületeket.
A havas, jeges utakat is rendszeresen felszórják sóval, hogy járhatóvá tegyék. Erre azért van szükség, mert a sós víz alacsonyabb hőmérsékleten fagy meg, tehát bizonyos hőmérsékletig nulla Celsius-fok alatt is folyékony halmazállapotú marad.
Forrás: Index
