Ezért kell mindig új elfoglaltságokat keresni

Mindenki szeretne egészségesen élni, aminek nagyjából meg is van a receptje: sok mozgás, egészséges ételek, a dohányzás mellőzése. De mégis, mikor az ember nekikezdene a változtatásoknak, egyszer csak feladja. Ugyanolyan helyzet ez, mint a fogyókúrák esetében, a hirtelen, drasztikus életmódváltás sosem vezet eredményre.

Ezzel szemben lehetőség van apró léptekkel haladni az egészséghez vezető úton, ráadásul úgy, hogy ez ne okozzon drámai változást az életünkben. Ehhez az első jó tanács: igyon meg egy pohár vizet minden reggel. A víz rendkívül fontos a test egészséges működéséhez, de a legtöbben túl keveset fogyasztanak. Pedig egy pohárral víztől sokkal energikusabbak, optimistábbak leszünk, ami a további változásokhoz is nagy erőt ad.

Fontos a megfelelő mennyiségű alvás is, hiszen a fáradt ember nehezen koncentrál és hangulata is rossz. A kevés alvás a szívünknek sem tesz jót, ezért próbáljuk meg a legalább hat órát aludni, de inkább többet. Aki délután négy és hat között nagyon elálmosodik, az biztos lehet benne, hogy nem aludt eleget előző éjjel.

Egy kiadós reggeli alapvető kelléke az egészségnek

Miután kialudtuk magunkat és felhajtottunk egy pohár vizet, érdemes egy kis nyújtózkodásba kezdeni. A hát, a lábak és a nyak izmainak megmozgatása remek ébresztő a testnek és segíti a véráramlást, amire napközben bizony szükségünk lesz.

Rengeteget hallani a nassolni- és rágcsálnivalók rossz hatásairól. Ezt érdemes megfontolni, és ha már mindenképpen csipegetnénk valamiből, az legyen inkább bogyós gyümölcs vagy diófélék, és ne chips vagy cukorka.

Az egészséges étkezésre törekvést is túlzásba lehet vinni. Az orthorexiában szenvedők az egészséges étkezés megszállottjai, a jelenséget itthon bio- vagy beteges egészségmániaként is emlegetik. Részletek!

Még ennél is fontosabb, hogy a napunkat kiadós reggelivel kezdjük, különösen, ha egyébként fogyókúrázunk. Aki nem reggelizik , az később előszeretettel fog az egészségtelen apró falatokhoz nyúlni, mert az el nem fogyasztott reggeliből nyert energiára nagy szükség lenne.

Lehet, hogy nem könnyű a mindennapi rutinba beilleszteni egy sétát, de akár 20-25 perc gyaloglás is komoly segítség a szívünknek és az izmainknak. Az is segít, ha időnként a lépcsőt választjuk a lift helyett.

A testünk egészsége nem lehet teljes a lélek egyensúlya nélkül, ezért nagyon fontos, hogy szociálisan is aktívak legyünk. Azok, akiknek nincsenek barátai, többnyire stresszesebbek, hajlamosabbak a depresszióra. A szakértők szerint az, hogy mennyi szociális kapcsolata van az embernek, hatékonyan jelzi előre, mennyire lesz egészséges.

Ahhoz, hogy az étkezési szokásaink is megfelelőek legyenek, fontos a kedvenc ételeink összetételének ismerete. Több száz, az egészségre káros alapanyag található a boltokban kapható élelmiszerekben, amit természetesen nem lehet mind fejben tartani. Ezért jó, ha legalább a leggyakrabban vásárolt termékeket alaposan kiismerjük.

Fontos, hogy ne süppedjünk bele a mindennapokba, érdemes mindig újabb elfoglaltságokat találni magunknak. Egy hobbi mindig segít örömet okozni és csökkenteni a mindennapi stresszt. Ráadásul, új ismeretségeket köthetünk, ami jót tesz a közösségi életünknek.

A legfontosabb azonban, hogy szeressük önmagunkat és az életünket, olykor dőljünk hátra és élvezzük a mindennapokat. Forrás: boredpanda.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!