Ezért nem mindegy, milyen dátum szerepel az ételeken

Magyarországon kétféle felirat szerepelhet az élelmiszerek csomagolásán a felhasználhatósági intervallummal kapcsolatban: minőségét megőrzi és fogyasztható. Ez a két kifejezés nem egymás szinonimája – hívta fel a figyelmet a Maradék nélkül.

Az élelmiszereken érdemes mindig leellenőrizni a lejárati dátumot – ám nemcsak mielőtt megvásárolod, hanem az otthoni tárolás során, illetve a felhasználás előtt is – tanácsolta Facebook-posztjában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer-pazarlás ellen küzdő, Maradék nélkül elnevezésű programja.

Van, amit megehetsz a lejárat után, és van, amit nem

A szakértők több fontos dologra is felhívták a figyelmet.

  • A gyorsan romlandó termékeket – például a húst vagy a joghurtot – nem biztonságos a fogyaszthatósági idő után elfogyasztani.
  • A tartós termékekkel, például a konzervekkel vagy a tésztákkal nyugodtan tehetsz egy próbát a minőségmegőrzési idő után is.
  • Fogyasztás előtt mindenképpen vedd alaposan szemügyre és szagold meg ezeket az élelmiszereket. Csak akkor egyél belőlük, ha kinézetük és illatuk alapján is rendben találod.

Kiemelt képünk forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!