Ételek, amik segítik a fogyást

Ha szeretnénk leadni pár kilót, érdemes minél többet fogyasztani az alábbi ételekből. Amellett, hogy igen kevés bennük a kalória, tele vannak olyan tápanyagokkal, amelyek felgyorsíthatják a fogyást, és támogatják az immunrendszert.

Aki fogyni szeretne, mindig arra próbálja rávenni magát, hogy kevesebb kalóriát fogyasszon. De ez nem olyan egyszerű, mert a mardosó éhség újabb falatok elfogyasztására kényszerít. És az önuralom ilyenkor nem mindig tart ki, a fogyás ugyanis távoli, kissé elvont cél, az éhség és a kezünk ügyében lévő elfogyasztható táplálék pedig nagyon is valóságos. Kínálkozik azonban egy megoldás: együnk, de olyasmit, amiben kevés a kalória. Lássunk pár jó példát.

uborka
Az uborka kalóriatartalma csekély, mégis segít jóllakni. Zöldségben az erő

Uborka

Ha olyan ételeket eszünk, amelyeknek magas a víztartalma - és az uborka épp ilyen - az segít eltelíteni a gyomrunkat, minimális kalóriabevitel mellett. Az uborkában emellett sok a K és a C-vitamin, és olyan anyagokat is tartalmaz, amelyek segítenek megerősíteni az izomszöveteket és az ízületeket.

Citrusfélék

Azoknak az embereknek, akiknek a szervezetében magas a C-vitamin szintje, jobban megy a zsírégetés: egy kutatás szerint nagyjából 25 százalékkal több zsírt égetnek el sportolás közben, mint akiknél alacsonyabb a nívó.

Zeller

Nagyon kevés benne a kalória, és nagyon sok a tápanyag. Egy csészényiben benne van a napi A és K-vitamin szükséglet egyharmada, és olyan anyagokat is tartalmaz, amelyek segítenek alacsonyabban tartani a vérnyomást.

Alma

Napi egy alma nem csak az orvost tartja távol (ha igaz az amerikai szólás), de a súlyunkat is szabályozhatja. A lényeg, hogy fogyasztás előtt ne hámozzuk meg. A héjában van ugyanis a legtöbb rost , ami segít, hogy jóllakottnak érezzük magunkat tőle.

Spárga

Egy fél csésze párolt spárgában mindössze húsz kalória található, viszont nagyon sok benne a K, az A és a B-vitamin, valamint a folsav is. A B-vitamin segít abban, hogy ne ingadozzon a vércukorszintünk, és ne legyenek falási rohamaink.

A kelbimbó nem tartozik a legnépszerűbb zöldségek közé, pedig sok hasznos anyag van benne. Ahhoz képest, hogy zöldség, rengeteg fehérjét tartalmaz, ezenkívül magas a C- és a K-vitamin-tartalma. Részletek!

Paradicsom

A paradicsomban található likopin véd a prosztatarák kialakulásának kockázatától, és segít a szervezetnek harcolni a szabad gyökökkel. Akkor hasznosul legjobban a benne lévő likopin, ha megfőzzük.

Brokkoli és karfiol

Kevés kalória, rengeteg rost, íz és sok C-vitamin. Ezt tudják ezek a zöldségek. A brokkoli sütve és párolva is isteni köret, a karfiolból pedig ízletes püré is készíthető.

Forrás: rodalewellness.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.