Ennek az élelmiszernek az ára fog jövőre elszállni

Hiába emelkedik folyamatosan szinte valamennyi élelmiszer ára, a szakértők szerint még mindig nem értük el az infláció csúcsát. Elsősorban a hús árát illetően kell további növekedésre számítani.

Az ATV Híradójának stábja most is, mint minden hónapban felmérte, hogyan alakulnak az élelmiszerárak a boltokban. Ezúttal kevesebbet fizettek a pénztárnál, mint egy hónappal ezelőtt, ám a különbség kizárólag az ársapkás élelmiszereknek volt köszönhető – derült ki a műsorból.

hús, infláció, húskészítmény, drágulás, élelmiszerár
A hús ára fog még sokat emelkedni. Fotó: Getty Images

Az alma kilója most száz forinttal, a paradicsom kétszázzal drágult egyetlen hónap alatt. Szintén tovább emelkedett a csigatészta, a margarin és a tejföl ára is.

A hús lesz a legdrágább

A Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetsége szerint még nem értük el az élelmiszerinfláció csúcsát. Bizonyos készítmények nem csak átlagosan havi 8-10, hanem akár 20 százalékkal is tovább emelkedhetnek.

„Elsősorban a hús és a húskészítmények esetében kell további növekedésre számítani. A magyar sertés felvásárlási ára ugyanis a német árhoz kötött, ahol az elmúlt időszakban 20 százalékkal emelkedtek az árak” – fogalmazott a riportban Máhr András, a Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetségének főtitkár-helyettese.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, viszont a nyugati határvidéken felhősebb idő várható. Helyenként párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!