Elrettentő képek kerülhetnek a hizlaló ételekre

A dohánygyártókhoz hasonlóan az élelmiszeripart is megreguláznák a nemzetközi fogyasztóvédelmi és elhízás ellen küzdő szakmai szervezetek. Csökkentenék a só-, a cukor- és a zsírtartalmat az élelmiszerekben, elrettentő képeket tennének az élelmiszerek csomagolására, hogy felhívják a figyelmet az elhízás veszélyeire.

Az élelmiszeripart ugyanúgy kéne szabályozni, mint a dohányipart, hiszen az elhízás nagyobb globális egészségügyi probléma, mint a cigarettázás - állítják nemzetközi szakmai és fogyasztóvédelmi szervezetek. A Consumers International, CI: a világ egyik legnagyobb független nemzetközi fogyasztóvédelmi szövetsége, 220 tagszervezettel - és a World Obesity Federation (WOF: magyarra Elhízási Világszervezetként lehetne fordítani ezt a szerveződést, amely szakmai egyesületeket tömörít 50 országban) egyaránt keményebb szabályozásra szólított fel.

Az alkalmazott módszerek közé tartozna olyan képek bemutatása az élelmiszerek csomagolásán, amelyek az elhízás okozta bajokra hívnák fel a figyelmet, s amelyek például a cigarettásdobozokon is feltűnnek. Ugyanakkor az élelmiszeripari szövetség szerint azon dolgoznak, hogy egészséges választékot kínáljanak a fogyasztóknak - írja a BBC . Terry Jones, a brit Élelmiszer- és Italgyártók Szövetségének kommunikációs igazgatója szerint az ipar már eleve támogat bizonyos intézkedéseket, amelyek a CI és a WOF javaslataiban szerepelnek. Így például csökkentik a sótartalmat, a telített zsírokat és a kalóriákat is a termékekben. Megfelelő és világos élelmezési címkézést használnak és elősegítik az egészségesebb étrendek terjedését és a fizikai aktivitást is ösztönzik.

A CI és a WOF szerint a kormányoknak világszerte kötelező szabályokat kellene megállapítaniuk az élelmiszer- és italgyártók számára. Az elhízás és a túlsúly miatt bekövetkező halálesetek száma 2,6 millióról 3,4 millióra ugrott öt év alatt, 2005-10 között a szervezetek adatai szerint.

Az új szabályok közé tartozna a só, a cukor és a telített zsírsavak csökkentése az élelmiszerekben. Javítani kellene az élelmezést a kórházakban és az iskolákban, szigorúbb reklámszabályokat kellene megállapítani, és az egészséges étkezésre kellene ránevelni a nagyközönséget.

A mesterséges transzzsírokat minden ételből és italból el kellene távolítani öt éven belül - javasolja a CI és a WOF. A gyerekeknek szóló reklámokat különösen korlátozni kellene - hangsúlyozzák. A kormányoknak felül kellene vizsgálniuk az élelmiszerárakat, adókat kellene kivetniük, meg kellene változtatniuk az engedélyezési eljárásokat.

Elrettentő képek kerülhetnek a hizlaló ételekre (Fotó: Europress)

Luke Upchurch, a Consumers International képviseletében azt emelte ki, hogy a dohányipar globális kezeléséhez (vagy inkább: visszaszorításához) hasonló intézkedéseket akarnak elérni. Állítása szerint Brazília és Norvégia támogatni fogja őket, és a brit kormánynak is "igazán jó ötletei vannak".

A BBC nem írja, hogy Upchurch beszélt volna Magyarországról, ahol bizonyos intézkedések már történtek e területen. Így például nálunk bevezették a chipsadót, hivatalos nevén a népegészségügyi termékadót. Ennek hatására elsősorban a sózott termékek, snackek forgalma esett vissza. A magyar kormány szerint a chipsadó bevezetése óta 25 százalékkal csökkent az egészségre káros élelmiszerek fogyasztása itthon.

A a kabinet tavaly decemberben .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.