Együnk több kesudiót, mandulát, fenyőmagot!

A sok olajos magvat (diót, kesudiót, mogyorót, pisztáciát) fogyasztók egészségesebbek, kevésbé érintik őket a krónikus betegségek, sőt karcsúbbak is - derítette ki egy amerikai kutatás.

Egy nemrég, a Journal of the American College of Nutrition című szaklapban publikált tanulmányból kiderült, hogy az olajos magvakat fogyasztók kevésbé érintettek a cukorbetegségben, a metabolikus szindrómában, a magas vérnyomásban és a magas koleszterinszintben, mint azok, akik ritkán ettek ilyen magvakat. Előnyös hatása elsősorban a fákon vagy cserjéken növő magoknak, így a mandulának, a brazil diónak, a kesudiónak, a mogyorónak, a makadámiának, a pisztáciának , a fenyőmagnak és a diónak van.

"Ezeknek az embereknek nemcsak a 'jó' koleszterinszintje volt magasabb, de a krónikus gyulladásokkal összefüggésbe hozhat C-reaktív protein szintje is alacsonyabb volt" - mondta a kutatás egyik vezetője, Carol O'Neil. "Ráadásul átlagosan közel 2 kilóval könnyebbek, mint a magvakat nem kedvelők."

A tanulmányhoz mintegy 13 300, 19 éven felüli férfi és nő adatait, illetve étkezési szokásait elemezték. Egy-egy maréknyi olajos mag rendszeres fogyasztása 5 százalékkal csökkentette a metabolikus szindróma kialakulásának veszélyét, és a körükben alacsonyabb volt a hasi elhízottak, a magas vérnyomástól, magas koleszterinszinttől és magas vércukorszinttől szenvedők aránya.

Ugyanez a kutatócsoport egy korábbi tanulmányában kimutatta, hogy az olajos magvak fogyasztása szinte automatikusan együtt jár az egészségesebb étkezéssel - akik étrendjében rendszeresen szerepeltek a magvak, több teljes kiőrlésű gabonát, gyümölcsöt, zöldséget és kevesebb cukrot, zsírt és alkoholt fogyasztottak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -8 °C

Kezdetben nagyobbrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, néhol jelentéktelen hószállingózás nem kizárt. Az esti órákban viszont határozottabb felhőzetcsökkenés kezdődik észak felől. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, csak kevés helyen élénkülhet meg az északi szél. Késő estére többnyire -11, -2 fok közé hűl le a levegő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, fronthatás továbbra sem érvényesül.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra