Egy betegség, ami 3 millió magyart érint?

Annak ellenére, hogy a hivatalos források átlagosan 10-15 százalékra becsülik a laktózérzékenységben szenvedők arányát az Európai Unió tagállamaiban, Magyarországon egyes szakértők az átlagnál magasabbra, 20-30 százalékra, azaz 2-3 millió főre teszik azok számát, akiket ez a hiánybetegség érint.

Az okok nem olyan összetettek, csupán az áll a háttérben, hogy amíg a nyugat-európai országok lakói ismerik érintettségüket, addig a laktózérzékenységben szenvedő magyar lakosság döntő része nem is tudja magáról, hogy ebben az egyre gyakrabban előforduló problémában szenved. A helyzetet súlyosbítja, hogy az informáltság hiányából adódóan azok, akik tisztában vannak laktózérzékenységükkel, azt gondolják, hogy teljesen le kell mondaniuk a magas és optimális kalcium, fehérje, foszfor, valamint A-, D-, E-, B1-, B6-, B9-, B12 és C-vitamin tartalmú tej- és tejtermékek minden formájáról.

"Sajnálatos módon a tejcukor-emésztési zavarban szenvedők legfőbb terápiája a diéta, holott a tejtermékek teljes elhagyása, a tej egyéb értékes ásványi anyag- és vitamintartalma miatt, bizonyos tápanyagok hiányos bevitelét, megfelelő pótlás nélkül pedig hiánybetegségeket eredményezhet, a kalcium és D-vitamin hiánya például akár oszteoporózist is" - mondta Pálfi Erzsébet dietetikus, a Semmelweis Egyetem Dietétikai tanszékének oktatója egy fővárosi sajtótájékoztatón.

Pedig a problémára van megoldás, sőt kifejezetten laktózérzékenyeknek készült tejtermékekkel is találkozhatunk az élelmiszerboltok polcain, ám míg az Európában megvásárolt tej- és tejtermékeknek már 2-5 százaléka laktózmentes, addig Magyarországon mindössze 0,5 százalékot tesz ki e speciális tejek és tejtermékek forgalma. És hogy mit jelent a tejiparban a laktózmentesség? Azt, hogy a gyártás során egy speciális eljárás segítségével, laktáz enzim hozzáadásával a tejben lévő tejcukor lebontása már a termék elfogyasztása előtt megtörténik, így a laktózérzékeny fogyasztó számára is emészthetővé válik a tejtermék.

A Magyarországon elsőként a Naszálytej Zrt. által gyártott laktózmentes termékcsalád 2011. szeptember 1-jén Magyar Termék Nagydíjat vehetett át a Parlamentben, s elnyerte a Sérültek.hu Magazin Odafigyelés-díját is.

A tejcukoról

A laktóz vagy tejcukor olyan összetett cukor, melyet közvetlenül nem tudunk megemészteni, csak miután a szervezetünk által termelt laktáz nevű enzim lebontotta egyszerű cukrokká. A laktózérzékenységben szenvedők szervezetéből hiányzik a tejcukrot lebontó laktáz enzim, vagy termelődésében zavar keletkezik, aminek következtében az elfogyasztott tejben lévő tejcukor nem szívódik fel szervezetükben. A laktózérzékenyek esetében tejtermék fogyasztása után hangos bélkorgás, puffadás, szélgörcs, hányinger, hasi görcsök és hasmenés okozhat kellemetlenséget, melyek a tej elfogyasztását követő egy óra elmúltával jelentkeznek.

Laktózmentes tejtermékekkel az intoleranciában szenvedő 2-3 millió ember is hozzájuthat a tejhez, az emberiség egyik legfőbb táplálékához. A tejfogyasztást dietetikus szakértők is az egészséges étrend részeként határozzák meg, mivel az emberi szervezet legkönnyebben a tehéntejből jut kalciumhoz, a fehérje, a kalcium, a D vitamin, a foszfor, a tejzsír ugyanis csak a tejben található meg együtt, a megfelelő arányban. A laktózmentes tej és tejtermékek egyik legnagyobb előnye, hogy mindenki fogyaszthatja, így akkor sincs szükség a külön sütésre, főzésre, ha a családban akár csak egy fő is szenved laktózintoleranciában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.