Csapjuk be az agyunkat és együnk kevesebbet!

Kutatók szerint a sikeres fogyókúra kulcsa az lehet, ha agyunkat úgy állítjuk be, hogy az étel, amit éppen elfogyasztani készülünk, igenis elegendő lesz nekünk. Tehát az agyban dől el, hogy jól lakunk-e egy adott ételmennyiségtől, vagy sem - hangzott el a Táplálkozási Viselkedések Egyesületének éves találkozóján.

A zabálás pszichológiája

A vizsgálatban résztvevők hosszabb ideig érezték jóllakottnak magukat azon ételek elfogyasztása után, amelyekről azt hitték, hogy nagyobb adag, mint az valójában volt. Az emlék arról, hogy milyen jóllakottság-érzéssel járt egy előzőleg elfogyasztott étel, ugyancsak befolyásolta azt, hogy mennyi ideig csillapította az éhséget. Tehát az éhséget és a jóllakottság érzését két tényező befolyásolja: az, hogy mit várunk el az étkezés előtt, és hogy milyen emlékeink vannak az előző étkezéssel kapcsolatban.

Az első kísérlet során a résztvevőknek megmutatták egy gyümölcsturmix hozzávalóit. A résztvevők felének egy fél adag turmixhoz szükséges gyümölcsmennyiséget mutattak, a másik felének egy egész adaghoz valót. Ezután, meg kellett becsülniük, hogy vajon mekkora jóllakottság-érzést fog okozni a turmix elfogyasztása, és ezt értékelniük is kellett fogyasztás előtt, majd három órával ezután. Azok a résztvevők, akik a nagyobb adag hozzávalót látták, nagyobb mértékű teltségérzetről számoltak be, holott mindegyik résztvevő a kisebb adag gyümölcsből készített turmixot fogyasztotta el.

A másik kísérletben a kutatók manipulálták az "észlelt" és a "tényleges" mennyiségű levest, amiről a résztvevők azt hitték, hogy meg is ették. Egy olyan levesestálat használtak, aminek az aljára egy rejtett pumpát szereltek, így a tálban lévő leves mennyisége hol nőtt, hol csökkent, az ezt fogyasztók tudta nélkül. Három órával evés után az észlelt, és nem a ténylegesen elfogyasztott leves mennyisége szerint alakult a résztvevők éhség- és jóllakottság-érzete.

"Az, hogy egy étel mennyire fogja enyhíteni éhségünket, nemcsak tényleges adagjától, és energiatartalmától függ, hanem attól is, hogy mekkora jóllakottság-érzésre számítunk ezen ennivaló elfogyasztásával, illetve milyen korábbi tapasztalataink vannak az étellel kapcsolatban. Ennek azonnali eredménye az, hogy mekkora adag ételt szedünk a tányérunkra, illetve az, hogy elfogyasztása után érzünk-e még éhséget" - magyarázza Dr. Jeff Brunstrom, a Bristoli Egyetem kutatója, a tanulmány szerzője. "Ha azt olvassuk egy ételcímkén, hogy light vagy diétás, úgy is fogjuk érezni, hogy ettől nem laktunk jól, és hamarabb leszünk megint éhesek" - teszi hozzá Dr. Brunstrom. "Ezért inkább olyan címkéket kellene tenni az élelmiszerekre, hogy laktató vagy éhségcsökkentő.

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!