COVID-19: ilyenkor ne használjunk fém evőeszközöket

Táplálkozási ajánlást adott ki a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) COVID-19 idejére.

Szerencsére sokan meggyógyulnak a koronavírus -fertőzés okozta COVID-19-ből, de felépülésük után gyakran még hónapokig küzdenek krónikus fáradtsággal, memória- és koncentrációzavarokkal, izom és ízületi fájdalmakkal vagy éppen csökkent étvággyal, illetve az ízérzékelés és szaglás hiányával . A gyengeség, étvágytalanság, hányinger, szájszárazság miatt könnyen alakul ki fogyás és alultápláltság, ami lassítja a teljes gyógyulást. Másfelől az sem mindegy, milyen kondícióban kap el minket egy betegség. Noha a COVID-19 esetében a túlsúly kockázati tényezőnek számít, az alultápláltság legalább ilyen veszélyes. Egy friss svájci kutatás szerint az alultáplált belgyógyászati betegeknél 20 százalékkal csökkenthető a halálozási arány táplálkozásterápiával - olvasható a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének közleményében, melyben a szervezet ennek apropóján is táplálkozási ajánlást fogalmazott meg a betegség utáni regenerációhoz.

Az alultápláltság legalább annyira veszélyes lehet, mint a túlsúly. Fotó: Getty Images
Az alultápláltság legalább annyira veszélyes lehet, mint a túlsúly. Fotó: Getty Images

Így szedhetünk fel egy kis pluszt

Az MDOSZ szakértői szerint az alábbiakat érdemes megfogadni és betartani fogyás és/vagy alultápláltság esetén:

  • Rendszeresen ellenőrizzük a súlyunk alakulását.
  • Együnk gyakran, keveset, főétkezések közé feltétlenül iktassunk be 2-3 kisebb étkezést.
  • Részesítsük előnyben a kalória- és fehérjedús ételeket, például halat vagy csirkehúst rizzsel, túróval töltött héjában sült burgonyát.
  • Dúsítsuk az ételeinket például reszelt sajttal, darált mandulával, dióval vagy éppen tejporral.
  • Fogyasszunk bőségesen folyadékot, a palettát színesíthetjük tejes italokkal is, amelyekkel a vízhez képest plusz tápanyagokat és kalóriát nyerhetünk.
  • Súlyos étvágytalanság és jelentős fogyás esetén speciális roboráló készítményekre és tápszerekre is szükség lehet, ilyenkor az étrend szakszerű összeállításáért forduljunk dietetikushoz.

Koronavírus-oltás: ezt együk előtte és utána A szakértők szerint most még fontosabb, hogy megfelelő ételekkel gondoskodjunk testünk egészségéről. Mutatjuk , mit érdemes fogyasztani.

További hasznos tippek

Ha étvágytalansággal küzdünk az ízérzékelés és szaglás csökkenése miatt, a dietetikusok szerint:

  • Nyugodtan válasszuk a kedvenc ételeinket.
  • Az intenzívebb összetevőkkel, mint például a mustárral, a tormával, fűszerekkel, savanykás gyümölcsökkel vonzóbbak lehetnek az ételek.
  • A változatosabb ízvilág mellett különböző állagú és hőmérsékletű fogásokkal is érdemes kísérletezni.
  • Ha túl sósnak vagy keserűnek érzünk egy ételt, ízérzékünkön javíthat egy kis édesítés, például mézzel.
  • Fémes szájíz esetén ne használjunk fém evőeszközöket.
  • Kisebb tányéron nem hat riasztóan soknak az étel.
  • Szájszárazság esetén gyakrabban öblítsünk szájat, de ne használjunk alkoholos szájvizeket, a nyálelválasztást fokozhatja cukormentes cukorka vagy rágó fogyasztása.

Ha pedig fáradtsággal küzdünk, ezeket tanácsolják:

  • A puha, magas víztartalmú ételek fogyasztása könnyebb lehet fáradtság és légszomj esetén, jó szolgálatot tehetnek a különböző szószok, mártások is a fogások nedvesítésében.
  • Hagyjunk magunknak elég időt az étkezésre.
  • Ha túl fáradtak vagyunk a főzéshez, bátran válasszuk a készételeket, vagy rendeljünk házhoz.

Szájon át bevehető, koronavírus elleni védettséget nyújtó gyógyszert tesztelnek Izraelben. Ha kíváncsi a részletekre, kattintson korábbi cikkünkre .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a keleti országrészben késő délutántól, estétől egy keleti, északkeleti irányból érkező vastagabb felhőzet következtében felhősebb időszakokra is számíthatunk. Utóbbi tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!